Mourinho nem fizetne a túra meccseinek megnézéséért

José Mourinho elismerte, nem fizetne egy fabatkát se azért, hogy láthassa a hiányos és tudásán alul teljesítő Manchester Unitedet az Egyesült Államokbeli felkészülési túráján.


A United amerikai felkészülése finoman fogalmazva is pocsékul sikerült eddig. 90 perc alatt csak döntetleneket tudtak elérni a Club America, a San Jose Earthquakes, illetve az International Champions Cup nyitómeccsén, az AC Milan ellen. Ezt követően szombaton este pedig súlyos, 4-1-es vereséget szenvedettek Michiganben a Liverpool együttesétől.

 

"Jó a hangulat, de ha a helyükben lennék, akkor nem jöttem volna ki" - kezdte Mourinho az amerikai közönségre utalva.

 

"Nem költeném a pénzemet arra, hogy ezeket a csapatokat láthassam játszani. Láttam a tv-ben a Chelsea és az Internazionale egymás elleni meccsét, és az emberek Nizzában úgy döntöttek, jobb nekik a tengerparton. Nem mentek el a mérkőzésre, üres volt a stadion."

 

"Azt gondolom, hogy a számos amerikai által érzett szenvedély a futball iránt többet érdemelne. Ők a legjobb csapatokat érdemelnék, és a szervezők is azért invesztálnak komoly pénzeket, hogy a legjobb klubokat hozzák el az Államokba. De mi, és több más klub se vagyunk képesek arra, hogy az embereket olyan igazán minőségi futballal szórakoztassuk, amely még több szenvedélyt válthatna ki az országban a sportág iránt."

 

Charlie Stillitano, az International Champions Cupot szervező Relevent Sports ügyvezető igazgatója védelmébe vette Mourinhot a sorozatot ért kritikája ellenére.

 

"Megértem a nézőpontját. A világbajnokság után nagy kihívás előtt állnak a klubok. Míg az ilyen tornák egyre később és később érnek véget, addig a bajnoki szezonok egyre korábban és korábban kezdődnek, ez pedig mindenkit nagy kihívás elébe állít. Szerintem csak a csalódottságának adott hangot" - kommentálta az ESPN-nek a portugál kifakadását.

 

"Szeretnénk változtatni a lebonyolítás formátumán a jövőben, de ez egyébként is egy ciklikusan felmerülő probléma. Lehet, hogy változtatunk a lebonyolításon, de jövőre nem lesz világbajnokság, emellett pedig mindenki nagyon izgatott, hogy részt vehet, szóval egyáltalán nem lesznek hasonló problémák."

 

Mourinho legfőbb kifogásai a rendelkezésre álló játékoskerete kapcsán merülnek fel, ugyanis a felnőtt keret több tagja is még a világbajnokság utáni megérdemelt pihenőjét tölti. Így a tengerentúlon folyamatosan témát szolgáltat az, hogy nem számíthat olyan meghatározó játékosaira, mint Paul Pogba, Romelu Lukaku és Marouane Fellaini, vagy az angol válogatottban szereplő Phil Jones, Ashley Young, Jesse Lingard és Marcus Rashford alkotta kvartett.

 

Mellettük kihagyni kényszerült sérülés miatt Antonio Valencia és Chris Smalling is a Liverpool elleni összecsapást, míg Anthony Martial második gyermeke születése miatt hagyta el a túrázó keretet és tért haza.

 

 

Alexis Sanchez Michiganben ott lehetett a pályán, de láthatóan igen csalódottan és nehezen viselte, hogy a Vörös Ördögök csak Andreas Pereira mesteri szabadrúgásgóljával tudtak beleszólni abba, hogy a Liverpool szétcincálja őket.

 

Amikor Sanchez viselkedéséről kérdezték, Mourinho így felelt:

"Azt akarják, hogy boldog és elégedett legyek azokkal a játékosokkal, akik körülveszik őt?"

 

"Nem azért játszunk itt, hogy javítsunk a csapatunk játékán, dinamizmusán vagy a rutinunkon."

 

"Csak a túlélésre játszunk és hogy ne legyen sok csúnyán kinéző eredményünk. Alexis az egyetlen támadó, aki rendelkezésünkre áll."

 

"Nincsenek szélsőink, ahogy csatáraink se. Ő az egyetlen, aki itt van, és ez a szerencsétlen ember minden tőle telhetőt megpróbál egy olyan ember frusztrációja által vezérelve, mint aki többet akar."

 

"Ez nem a mi csapatunk és keretünk - még a 30%-a sem az."

 

"Több mint a fele kezdőcsapatunk olyan játékosokból állt, akik augusztus 9-én, az átigazolási időszak végén nem fogják a keretünk részét képezni."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!