Sportigazgató kerestetik
A Sky Sports News értesülése szerint a Manchester Unitednél két angol név is szóba került a fent említett posztra, egyikük Dan Ashworth, az FA technikai igazgatója, másikuk pedig az RB Lipcse megfigyelőhálózatának feje, Paul Mitchell.
Ashworth hírneve tovább nő azáltal, hogy Anglia jól teljesített a világbajnokságon, míg U17-es és U20-as korosztályban világbajnok lett a nemzet, U19-esek pedig Európa-bajnokságon diadalmaskodtak.
A 47 éves szakember korábban a West Brom sportigazgatója volt. Szóba hozták őt a Brightonnal és a Chelsea-vel is, utóbbi még nem nevezett ki senkit tavaly november óta, amikor Michael Emenalo elhagyta a londoniakat.
A benne rejlő "angolközpontú DNS" is kell ahhoz, hogy a háromoroszlánosok minden korosztálya a St. George's Parkban dolgozhat majd és mint mondja, "csak a mez mérete fog változni".
Paul Mitchell, aki manchesteri születésű, korábban megfordult a Spurs-nél és a Southamptonnál is. Míg a St Mary's-ben dolgozott, megszerezte a klub Sadio Manét, Dejan Lovrent, Nathaniel Clyne-t, akiket később nagy haszonnal értékesítettek.

A Tottenhamnél létrehozott egy toborzási rendszert, mely révén olyan játékosok kerültek a felnőtt csapatba, mint Dele Alli, Toby Alderweireld, Heung-Min Son és Kieran Trippier.
Mellettük még az AS Roma csapatánál dolgozó Monchi, valamint a Juve sportigazgatója Fabio Paratici neve is felmerült.
A sikeres pályázó feladatai közé tartozik majd a United óriási megfigyelő hálózatának irányítása, de új filozófiát is fel kell építenie, mely révén az a cél, hogy ne vegyenek kiugróan drágán játékosokat.
A Sky Sports úgy tudja, a kinevezés még messze van, a megbeszélések tovább folytatódnak a United első sportigazgatói posztjáról.
Az előző héten Jose Mourinho újfent kritizálta a manchesteri klub nyári átigazolási aktivitását - vagyis inkább inaktivitását (a szerk.) - és kijelentette, manapság sokkal inkább vezetőedzőnek mondhatja magát a Unitednél, mint menedzsernek.
"Ilyen a foci, ilyen a futball menedzsment, úgy gondolom, a labdarúgás változik és talán a menedzsereket vezetőedzőnek kell már hívni. Szerintem inkább vagyunk vezetőedzők, mint menedzserek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton & Hove Albion - Manchester United
Premier League 2. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló