Mourinho: Több tiszteletet érdemelnék
José Mourinho viharos körülmények között hagyta el a tegnapi, Tottenham Hotspurtól 3-0-ra elszenvedett bajnoki vereség utáni sajtótájékoztatója színhelyét és több tiszteletet követelt magának.
A portugál szakember harapós kedélyállapotú sajtótájékoztatót tartott edzői pályafutása legsúlyosabb hazai pályán elszenvedett vereségét követően, amellyel csapata 3 forduló után csak 1 győzelemmel áll a bajnoki tabella 13. helyén.
Mindazonáltal Mourinho, aki a Chelsea menedzsereként három bajnoki címet nyert, harcias kedvébe került, amikor a média és a szurkolók irányából érkező kritikákról kérdezték, utóbbiak ráadásul a hétfő esti mérkőzés lefújását követően is az Old Traffordon maradtak, hogy kifejezzék nem tetszésüket.
"Elveszítettük a mérkőzést, mert gólt kaptunk az ellenfelünk első szögletéből" - kezdte.
"Az első félidőben, vagy akár az első 50 percig, egy szögletet vagy szabadrúgást se végezhettek el a kapunkhoz közel, majd az első szögletükből gólt szereztek, ez pedig átírta a mérkőzés forgatókönyvét."
"De nem érdemes az idejüket vesztegetniük. Ma bizonyítékot kaptam arra, hogy a futball legjobb ítészei a szurkolók."
Amikor felvetették, hogy sokan már a lefújást előtt elhagyták a stadiont, Mourinho így folytatta:
"Ugyanezt tettem volna 3-0-s vesztes állásnál, amikor Manchester belvárosába 2 óráig tart innen eljutni."
Ezt követően a portugál menedzser átment támadóállásba, azt állítva, hogy a médiában hadjáratot folytatnak ellene a megkérdőjelezésével.
"Próbálkoznak. Próbálkoznak. Próbálkoznak. Az előző szezonban kikaptunk itt a Sevilla ellen és kifütyültek minket, mert megérdemeltük, mert nem voltunk elég jók" - tette hozzá.
"Ma a játékosok tapsvihar közepette hagyhatták el a pályát egy vesztes mérkőzés után, mert ezt is megérdemelték."
"Úgyhogy csak próbálkozzanak. Tudják mi volt az eredmény? 3-0. Tudják mit jelent ez (felmutatva 3 ujját)?"
"3-0, de ez egyben 3 Premier League bajnoki címet is jelent. Egyedül több aranyérmet nyertem ebben a bajnokságban, mint a többi 19 menedzser együttvéve. Nekem 3, nekik 2 bajnoki címük van."
Mourinho ezután a "tisztelet, tisztelet, tisztelet" szavakat ismételve elhagyta helyét és kiviharzott a sajtótájékoztatóról.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-05-08 21:00
Premier League 35. forduló
Gtech Community Stadium
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
2025-04-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 34 | 53 | 41 | +12 | 60 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 34 | 43 | 47 | -4 | 45 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |