Alexis a legjobb kondiba akar kerülni
Jose Mourinho elárulta, Alexis Sanchez arra szeretné felhasználni az elkövetkezendő időszakot, mely a válogatott kötelezettségek miatt szünetet hoz neki, hogy a lehető legjobb kondícióba kerüljön annak érdekében, hogy a szünet utáni, sűrű programra készen álljon.
A vasárnapi, Burnley elleni bajnoki után két hét szünet jön, ám számos játékos a válogatottakkal szerepel majd. A következő mérkőzésre csak szeptember 15-én kerül sor, amikor a manchesteriek a Watford otthonába látogatnak, ám utána nagy lesz a nyüzsgés, hiszen 21 nap alatt 7 meccs is vár Mourinho csapatára.
Pozitív felkészülési szezon után Alexis pályára lépett a Leicester elleni találkozón, majd kihagyta sérülés miatt a Brighton elleni PL-meccset, ám utána, a Tottenham ellen ismét játszott - a második félidőben állt be.
A Burnley elleni sajtótájékoztatón a menedzsert arról is kérdezték, szerinte más Alexis-t látunk majd azt követően, hogy kilenc év után a chilei játékosnak olyan nyara volt, mikor a válogatottal nem kellett szerepelnie sehol.
"Remélem" - felelte Jose a kérdésre. "Remélem, ezt láthatjuk. Jó felkészülési szezonja volt és a szezont is jól kezdte. Nehéz előszezon volt ez a csapat számára, neki azonban jól sikerült."
"Aztán volt egy kis sérülése, ami miatt nem lépett pályára, majd a Spurs elleni meccs előtt egy nappal tért vissza. A Tottenham ellen csereként állt be 0-2-nél, meglátjuk mostantól, mi lesz."

Alexis ezúttal nem került be a válogatott keretbe, mely barátságos meccset játszik Japán és Dél-Korea ellen. A főnök szerint ez nagyon jó hír a United számára és felvázolta, Sanchez mennyire eltökélt, hogy biztosítsa tökéletes erőnlétét.
"Nem fog elmenni a nemzeti csapattal a Japán és Dél-Korea elleni meccsekre, ami jó hír számunkra, hiszen utána a Watford ellen játszunk, majd szinte azonnal jön a Bajnokok Ligája találkozó" - folytatta Mourinho.
"Eltökélt, összpontosít, keményen dolgozik. Hiszem, hogy javulni fog. Nem kértem őt, soha nem kértem egyetlen játékost sem, hogy ne menjen a válogatotthoz és soha nem is vettem fel a kapcsolatot a nemzeti csapatokkal, hogy 1-1 játékost mégse hívjanak meg. Ez rá és a szövetségi kapitányra tartozik."
"Ugyanakkor sérülésből visszatérve azt érzi, kell neki ez a két hét az erőnléti állapota miatt. Úgy érzi, a Burnley elleni találkozó után kell neki ez a két hét, hogy jó formába hozza magát és az, hogy nem megy Ázsiába, az neki és nekünk is jó."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ