Mourinho nem tud arról, hogy Pogba távozni akar

Jose Mourinho elárulta, a sötétben tapogatózik Paul Pogba manchesteri jövőjét illetően, de soha nem mondta neki a középpályás, hogy távozni akar.


Nyár óta kérdések merültek fel Pogba manchesteri pályafutásával kapcsolatban, miután a Barcelona és korábbi klubja, a Juventus is erősen érdeklődött iránta.

 

A világbajnoki címet elnyerő játékos szeptember elején a német Sky-nak azt nyilatkozta, senki nem tudja, mi történik majd a jövőben, ráadásul Mourinho is bizonytalan ez ügyben.

 

"Jelen pillanatban teljesen sötétben tapogatózom" - említette Mourinho.

 

"Az egyetlen, ami teljesen világos számomra az az, hogy a játékos soha, de soha nem mondta, hogy távozni akar."

 

"Paul a világbajnokság után visszatért amikor már csak egy hét volt a Premier League rajtjáig, szóval körülbelül két hónapja jött vissza, de soha nem mondta nekem, hogy menni akar."

 

 

"Úgyhogy csak azt tudom mondani, ami számomra igaz, nem pedig azt, amit olvasok vagy hallok. Nincs közvetlen kapcsolatom azokkal az emberekkel, akik ilyeneket írnak, vagy mondanak."

 

"A játékosaimmal van közvetlen kapcsolatom, ő pedig soha nem mondta nekem, hogy távozni akar. Ha nem mondta nekem, hogy menni akar, az azért lehetett, mert maradni akar - ez az én következtetésem."

 

Mourinhót megkérdezték arról, hiszi-e, hogy Mino Raiola, Pogba ügynöke megpróbált összehozni egy átigazolást a nyár folyamán.

 

"Nem tudom, mennyire igaz ez" - folytatta a menedzser. "Hogy erről nyilatkozni tudjak, előbb az ügynököt kellene látnom. Például ezen a héten olvastam néhány dolgot, amiket állítólag Gareth Southgate mondott. Aztán megnéztem a riportot, de semmi olyanról nem volt szó, amiről írtak. Szóval ha látom, hogy Mr. Raiola azt mondja, hogy a játékos klubot akar váltani és ő ezen dolgozik, akkor el fogom hinni azt."
 

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!