Játékosértékelés: Watford 1-2 Manchester United

Lássuk a Watford elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Sajnos ezúttal sem úszta meg kapott gól nélkül a mérkőzést, de végre megérkezett a csapatba és újra parádés védésekkel segítette a győzelem megszerzését. Kiemelendő Troy Deeney első félidei lövésének megfogása, de a lefújás előtti pillanatokban is jól állta a sarat, még a védelem kaotikus állapota ellenére is. 8

 

 

Antonio Valencia: Hiába volt nála sokat a labda, szinte alig lépett fel a támadásokhoz, védekezésben pedig Gray az ő oldaláról szerezte a hazaiak gólját. 6

 

Chris Smalling: Védekezésben nem állt mindig a helyzet magaslatán, a másik kapu előtt viszont parádésan feltalálta magát. Remek, és mint utóbb kiderült, három pontot érő gólt szerzett. 7

 

Victor Lindelöf: Stabil teljesítményt nyújtott, ahogy Smalling mellett általában szokott. Idén jóval nagyobb bizalom övezi eddig, mint tavaly. 7

 

Ashley Young: Mindkét gólban benne volt. Előbb az ő gólpassza kellett Lukaku találatához, majd az ő szabadrúgása előzte meg a Smalling gólja előtti szituációt is. Luke Shaw és ő kemény harcot fognak vívni a csapatba kerülésért. 8

 

 

Marouane Fellaini: Ahogyan Young, úgy ő is kivette mindkét gólból a részét. Az elsőnél csak a gólt megelőző szituációban játszott szerepet, a másodiknál viszont gólpasszt is adott. Védekezésben azért nála is voltak hibák, például a Deeney lövését megelőző szituációban. 7

 

Nemanja Matic: Kellett a rutinja, amivel szűrte az ellenfél támadásait. A mérkőzés végén a kiállítás sorsára jutott második sárgalappal. 6

 

Paul Pogba: Égett a bizonyítási vágytól, amely leginkább az első félidőben látszott. Számtalan remek próbálkozása volt, amelyeket Foster mind hárítani tudott, de ne felejtkezzünk el a remek keresztlabdáiról se. Sajnos a fordulás után figyelmetlenebb és visszafogottabb lett. 6

 

Jesse Lingard: Nem igazán találta a ritmust, egy jó beadást leszámítva alig tudott játékba kerülni. Nem csoda, hogy elsőként lecserélték. 5

 

Alexis Sanchez: Egy egyéni megvillanást és nagy helyzetet leszámítva súlytalan volt. Eléggé kezd rezegni a léc, ami a teljesítményét illeti. 5

 

Romelu Lukaku: Folytatta a klub és válogatott szinten történő gólgyártást, még ha ez nem is egy igazán rá jellemző találat volt. A meccs elején kicsit szürke volt, de azért úgy is többször meglehetett játszani és több veszély volt benne, mint a támadásban résztvevő társaiban. 7

 

 

Cserék:

 

Anthony Martial (Lingard helyére a 71. percben): Sebességet adott a United kontráinak, de szokás szerint ellazázta a lehetőségeket, amikor nála volt a labda. 6

 

Scott McTominay (Sanchez helyére a 84. percben): Későn állt be, egy olyan pozícióba, ami nagyon nem az övé. 

 

Eric Bailly (Valencia helyére a 91. percben): Ismét időhúzó csere volt, mint Burnley-ben.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Ashley Young
 

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!