Korai csapathírek a Wolves meccs előtt
José Mourinho megerősítette, hogy Marcos Rojo és Ander Herrera sem áll még készen arra, hogy visszatérjen a Manchester United keretébe a szombati, Wolves elleni mérkőzésre.
Az argentin válogatott Rojo a nyári világbajnokságon elszenvedett térdsérülése óta ebben a szezonban még nem állhatott a felnőtt csapat rendelkezésére, bár 55 percet már a pályán töltött az U23-as csapatban egy héttel ezelőtt. Eközben Herrera a Vörös Ördögök legutóbbi két tétmérkőzését volt kénytelen kihagyni egy edzésen összeszedett probléma miatt.
Nem számíthat José Mourinho a Marcus Rashford-Nemanja Matic duóra sem, akik eltiltásukat töltik. Matic a múlt heti, Watford elleni mérkőzésen összeszedett két sárga lapja utáni kiállítása miatt egy mérkőzést lesz kénytelen kihagyni, míg Rashford a Wolves után a Derby County elleni Ligakupa meccset is csak a lelátóról nézheti.
Amikor a portugál menedzsert arról kérdezte a MUTV, hogy miként néz majd ki meccsnapi kerete a Wolves ellen, így válaszolt:
"Vannak kisebb problémák, de semmi fontos. Jelen pillanatban Marcos Rojo nem edz együtt a csapattal, Herrera azonban már a rehabilitációja utolsó fázisában jár. Ettől [és az eltiltott játékosoktól] eltekintve mindenki készen áll."

Mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján Mourinho hozzátette, Phil Jones most már "rendben" van, azt követően, hogy a múlt hónapban a Tottenham elleni bajnokin megsérült.
Védőtársa, a Young Boys ellen igencsak megnyerő bemutatkozást produkáló Diogo Dalot a Wolves ellen nem fog játszani - ezzel biztosítva, hogy jövő kedden "teljesen friss" legyen a Derby elleni Ligakupa meccsre.
A Unitednek csak néhány napja állt rendelkezésre, hogy felkészüljenek a szombati meccsre, azt követően, hogy szerdán este még Bernben győzték le 3-0-ra a Young Boyst a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában.
"Elég kemény, hogy csak két napunk van a két mérkőzés között" - tette hozzá Mourinho, amikor a csapat előtt álló sűrű időszakra való felkészülésről kérdezték.
"Ha van három napod, akkor sokkal könnyebb, mert abból egy napot lehet csak a taktikával foglalkozni."
"Két nap esetében sokkal, de sokkal nehezebb, mert minden az előző mérkőzésről való rehabilitációról, majd a következőre való felkészülésről szól. De a csapat megtalálta a stabilitást és a magabiztosságot, amelyek nagyon fontos dolgok. Három idegenbeli győzelem után térhetünk haza és szerintem nagyon pozitív lesz a minket körülvevő hangulat. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, de magabiztosak vagyunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Wolves
Premier League 6. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ