Jose őszinte értékelése

Jose Mourinho nem tudta elrejteni csalódottságát azután, hogy a Manchester United csak 1-1-es döntetlent ért el a Wolves ellen. A menedzser az MUTV-nek nyilatkozott, valamint a meccs utáni sajtótájékoztatóján elemzett. Nem keresett kifogásokat, nem volt elégedett játékosaival.


NINCS KIFOGÁS

"Szembesültek a mérkőzéssel és megérdemelték az eredményt, mert úgy játszottak, mint amit én szeretek, mintha világbajnoki döntő lenne. Ez az a hozzáállás, amit a csapatomtól szeretek látni minden találkozón. Most nem volt meg bennünk. Ők megtették, mi nem. A hozzáállásuk jelentette a különbséget. Az első perctől kezdve meccsben voltak. Minden labdát minden egyes másodpercben maximális intenzitással játszottak meg, bennük volt a vágy, bennünk pedig nem. Rosszul kezdtünk, mindkét félidőt lassan kezdtük, úgy pedig nehezen lehet meccset nyerni, ha nem vagy ott teljesen mindennel."

 

 

LECKÉK, MELYEKBŐL TANULNI KELL

"Minden mérkőzés fontos, ezt akkor tanulod meg, mikor gyerekként az akadémián játszol. Hogy ezt megtanuld, nincs szükséged arra, hogy a legmagasabb szinten tapasztald meg. Ez a labdarúgás alapvető törvénye. Maximális potenciállal, maximális összpontosítással kell játszanod. Hacsak nem egy olyan gyenge bajnokságban játszol, ahol gyenge ellenfelek ellen szerepelhetsz és elég 20%-kal focizni a sikerhez. De itt nem ez a helyzet, ezt mindannyian tudjuk. Gyenge kezdés volt, majd szerencsénk volt, hogy hamarabb szereztünk gólt, mint ők. Aztán győztes állásnál a második játékrészt megint alacsony intenzitással kezdtük. Kaptuk a gólt, nyilván reagáltunk rá, de nem voltuk elég kreatívak és elég élesek az utolsó harmadban. Persze volt néhány lehetőségünk ahhoz, hogy nyerjünk, de nem elég."

 

 

SOKKAL FELINDULTABBAN, MINT A SPURS ELLEN

"Arra számítottam, hogy a csapatom jobb meccset játszik, mint amit tett. Ha úgy játszottunk volna a Wolves ellen, mint a Tottenham ellen tettük, azt hiszem, nyertünk volna. Ellentmondásosnak tűnik, de ma sokkal csalódottabb vagyok, mint voltam a Spurs meccset követően, amikor elvesztettük a mérkőzést, de nagyon tetszett az, amit a csapatom mutatott. Ma jobb eredményt értünk el annál, egy pont jobb, mint a nulla, de nem tetszett, amit a játékosoktól láttam."

 

 

MIT KELL VÁLTOZTATNUNK?

"Nem tudok magyarázatot adni a hozzáállás változására, mert én soha nem állok hozzá egy meccshez sem másképp. Számomra nehéz erre magyarázatot adni. Három meccset nyertünk idegenben, jó szellemben érkeztünk haza. Aztán gyengén kezdtünk. Mondhatnám, hogy fáradtak voltunk, miután a Bajnokok Ligájában játszottunk szörnyű pályán, a testet más hatások érték, mintha normális füvön játszottunk volna. El tudnék menni ebbe az irányba, de Lingard és Sanchez is játszott, ők pedig nem szerepeltek Svájcban. Fellaini 20-25 percet játszott, Fred hatvanat, Valencia szintén nem lépett ott pályára, így nem olyan csapatunk volt, mely szenvedett a meccsek felhalmozódása miatt. Szóval azt hiszem, mentális dolgok vannak a háttérben. Megint eljött egy csapat, mely az életéért játszott, míg a másik túl nyugodt volt."

 

 

 

A WOLVES EGYENLÍTÉSE

"Olyan helyzet volt, amit a játékosok teljes mértékben ismernek. A középpályán a két portugál srác olyanok, akik szeretnek harapni, nyomást gyakorolnak rád közelről. Tudtuk, hogy nem adnak sok időt arra, hogy átvedd a labdát, forgolódj és két labdaérintésed legyen. Így el kell fogadnod egy olyan helyzetet, amit még nehezebb elfogadni. De más hozzáállással kell játszanod 90 percen át, ebben jobban kell teljesítenünk."

 

 

A HÉTKÖZI TÚRA TÉNYEZŐ VOLT?

"Nem akarom arra fogni. Profik vagyunk. Természetesen van egy kis következménye, de például Lingard és Alexis nem játszott. Teljesen frissek voltak."

 

 

FRED MEGSZOKTA A PL-T

"Igen, lépésről-lépésre. Különösen akkor, mikor nálunk van a labda. De persze remek kvalitásai vannak."

 

 

ÖRÖM VOLT LÁTNI SIR ALEX FERGUSONT

"Fantasztikus hír mindenkinek, nem csak a Manchester United családjának. Szerintem mindenkinek jó hír ez a világ labdarúgásában, a világban is. Nagyszerű hír, hogy visszatért és egészséges!"
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!