Young: Többet kellett volna tennünk 90 perc alatt

Ashley Young szerint az okozta a vesztüket a Derby County elleni Ligakupa kieséskor, hogy nem sikerült építeniük korán megszerzett vezetésükre.


A Vörös Ördögök maratoni büntetőpárbajban, 8-7 arányban maradtak alul a rendes játékidőt követően, amely 2-2-re végződött.

 

Juan Mata korai vezetőgóljára a második félidőben két találattal tudott válaszolni a Derby, és bár Sergio Romerot kiállították, Marouane Fellaini az utolsó pillanatban egyenlíteni tudott.

 

A drámai végjátékból azonban a Kosok jöttek ki jobban a Stretford End előtt, az este folyamán csapatkapitányi tisztséget betöltő Young pedig úgy érzi, csapatának fel kellett volna vennie a kesztyűt a Derby játékának intenzitásával a 90 perc során.

 

"Nem vagyok biztos benne, hogy eleget tettünk a 90 perc során a győzelem megszerzéséért" - kezdte.

 

"Küzdöttünk és megmutattuk a karakterünket, amellyel kiharcoltuk a büntetőpárbajt, de ez sem volt elég a továbbjutáshoz."

 

"1-0-s vezetésnél voltak lehetőségeink a mérkőzés eldöntésére és megnyerésére és talán egy másik napon be is mentek voltak a helyzeteink és akkor más lett volna az események alakulása."

 

"Mindig kemény dolog alacsonyabb osztályú ellenfél ellen játszani, de emellett a játékuk sokkal intenzívebb volt a miénknél. Természetesen ilyen jellegű mérkőzéseken fel kell venni a fonalat ebben a tekintetben is és felül kell múlni az ellenfelet, de ezt nem tudtuk megtenni, amelyért megbüntettek minket és megnyerték a mérkőzést."

 

"A mérkőzés kezdetén intenzív volt a játékunk és 1-0-s vezetést is szereztünk, de erre építeni kellett volna a továbbiakban is."

 

"Ha nem használod ki a helyzeteidet, akkor az megbosszulja magát. A Derby egy jól futballozó csapat, ezt pedig meg is mutatták."

 

"Megmutattuk, hogy sokszorosan hátrányos helyzetben is képesek vagyunk talpra állni és büntetőkre mentettük a meccset, de onnantól kezdve ez már olyan volt, mint a lottósorsolás."

 

 

Sorozatban másodszor okozott csalódást a Manchester United az Old Traffordon, miután a hétvégi, Wolverhampton Wanderers elleni bajnokin is csak 1-1-es döntetlent értek el. Young kijelentette, szombaton ebédidőben megfelelő válaszlépésre van szükség tőlük a West Ham ellen a London Stadiumban.

 

"Magunkba kell néznünk és össze kell szednünk magunkat, hogy szombaton újult erővel vághassunk bele a feladatunkba" - tette hozzá.

 

"Csalódást keltő este volt és vissza kell találnunk a győzelem útjára. Ehhez sokat kell edzenünk, gyakorolnunk, csak a munka lebeghet a szemünk előtt a hétvége kapcsán."

 

"Ha veszítesz, vagy döntetlent érsz el, akkor azt akarod, hogy a lehető leggyorsabban legyen esélyed a javításra. Szombaton egy teljesen más mérkőzés, egy másik nap vár ránk, és a három pont reményében utazunk a West Hamhez."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

West Ham United - Manchester United

Premier League 7. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!