Shaw megvédte Mourinhót
Luke Shaw azzal érthető módon nem tudott vitatkozni, hogy a West Ham elleni teljesítményük szörnyű volt, ám visszautasította, hogy Jose Mourinhót kritizálja, vagy hibáztassa az újabb csalódáskeltő eredmény miatt.
A United pillanatnyilag kilenc pontos hátrányban van az éllovas riválisoktól, a Pooltól és a City-től, a Vörös Ördögök az első hét bajnokijukból hármat is elveszítettek már. Mourinho körül már sűrű viharfelhők gyülekeznek, mindenki csak találgat a jövőjét illetően.
Shaw ennek ellenére kiállt edzője mellett, csapatát viszont nem kímélve állt az újságírók elé a gyenge teljesítményükért korholva azt. A fiatal védő egyúttal a Londonba elutazott szurkolóktól is elnézést kért a gyászos szombat délutánért.
„Ha az igazat akarod tudni, én is úgy gondolom, hogy ez tényleg pocsék volt” – mondta a balbekk.
„Nem úgy festettünk, mint egy csapat, ami meg fogja verni a West Hamet. Úgy gondolom, hogy egyénileg és csapatként is szörnyűek voltunk.”
„Ez egyszerűen nem elég. Nehéz elfogadni és sajnáljuk azokat a drukkereket azért, amit láttak tőlünk. Egyszerűen nem volt elég jó egy Man United csapattól, olyan képességekkel, amikkel rendelkezünk.”
Shaw elárulta, hogy Mourinho mindent megtett a félidőben, hogy felrázza csapatát, és kiállt amellett, hogy a játékosokat kell okolni a vereségért, nem a United menedzserét.
„Természetesen a félidőben megkaptuk a fejmosást és úgy érzem, szükség is volt rá” – mondta.
„Ébresztőként hatott és olyan szavak voltak, amik már előtte is elhangoztak tőle – többet kell mozognunk, jobban kell koncentrálnunk, meg kell szereznünk a labdát, játszanunk kell. Ez nem történt meg. Csalódáskeltő és egy nagyon, nagyon rossz nap volt számunkra.”
„Magunkba kell néznünk játékosként. Mi vagyunk azok, akik kimennek a pályára. A menedzser nem játszik velünk, vagy igen?”
„Neki az a felelőssége, hogy összeállítson egy csapatot; egy csapatot, amiről úgy gondolja, hogy meg tudja nyerni a meccset. Ha megnézzük kezdőnket, látjuk, hogy egy nagyon erős csapatunk volt. Nincs kifogás. Játékosokként nem voltunk elég jók.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló