Skriniart nem zavarják a pletykák
Az Inter védője tisztában van a pletykákkal, de nem engedi, hogy befolyásolják a teljesítményét.
Mindenki tudja, hogy José Mourinho legalább egy középhátvédet akart venni a nyáron, ezért Milan Skriniar neve már akkor is többször felbukkant, főleg azután, hogy az Inter elutasított egy 65 millió eurós ajánlatot a játékosért.
Az átigazolási szezon vége felé közeledve úgy nézett ki, hogy vagy Toby Alderweireld, vagy Harry Maguire lesz a befutó, de végül egyiküket sem sikerült leigazolni.
Bár a United nyert a Newcastle ellen, a meccs első 10 percében két gólt is kaptak, a csapat általános formája pedig továbbra is ingadozó, nem csoda, hogy a szlovák válogatott játékos újra szóba került.

Skriniar jelenleg a szlovák válogatottal edz, a Sport.sk pedig élt a lehetőséggel és a Uniteddel kapcsolatos pletykákról is megkérdezte az Inter középhátvédjét.
"Tudok a pletykákról, de nem tudom, hogy van-e bennük igazság. A magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy az átigazolási piac nem rég zárt, ezért nehéz konkrét információval szolgálnom. A nyáron is lehetett erről pletykákat hallani, de nem történt semmi, nem fogom hagyni, hogy ez elvonja a figyelmemet."
A 23 éves védő tavaly igazolt az Interbe a Sampdoriától, azóta pedig Luciano Spalletti alapemberként számít rá a csapatában, és csak két mérkőzést hagyott ki ebben a szezonban, az egyiket azért, hogy kipihenten tudjon pályára lépni a Bajnokok Ligájában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló