Mourinho: Több gólt kell szereznünk
José Mourinho elismerte, a Manchester United szezonbeli góltermelési mutatóin javítaniuk kell, és azt is megosztotta, hogy ezt miként képzeli el.
A minden sorozatot figyelembe véve eddig lejátszott 14 mérkőzésén 22 gólt szerző Vörös Ördögök mérkőzésenként kevesebb, mint kettes gólátlagot tudnak felmutatni idén, annak ellenére, hogy a Young Boys és a Newcastle ellen is 3 találatig jutottak.
Egy harmadik gól a Chelsea ellen is sokat érhetett volna, a menedzser pedig pont a londoniak elleni 2-2-t idézte fel kiváló példaként arra, hogy nem képesek döntésre vinni a mérkőzéseiket.
"Egyértelmű, hogy több gólt kell szereznünk" - kezdte Mourinho újságírói kérdésre válaszolva pénteki sajtótájékoztatóján.
"Megbűnhődtünk a Chelsea ellen azért, hogy nem tudtuk megszerezni a harmadik gólunkat, pedig megtehettük volna."
A menedzser szerint a probléma megoldását kollektíven kell megtalálniuk, ahelyett, hogy egyénenként elemeznék a helyzetet.
"Gólszerzés tekintetében szerintem minden a csapaton múlik" - tette hozzá.
"Nem szeretem azt mondani, hogy azért nem szerzünk gólokat, mert a csatáraink nem tudnak betalálni. Szerintem ezt a kérdést globálisan, a csapat nézőpontjából kell szemlélni."
"Az Everton ellen a 96. percig nyílt volt a mérkőzés végkimenetele, mert nem tudtuk megszerezni a harmadik, negyedik vagy ötödik gólunkat [mielőtt 2-1-re nyertünk volna]. Úgyhogy igen, több gólt kell szereznünk, de szerintem ha a csapatnak és a benne lévő egyéneknek is több önbizalma lenne, akkor az a gólokat is magával hozná."
Mourinho azt is megerősítette, hogy nem aggódik Romelu Lukaku utóbbi időben fellépő gólínsége kapcsán. A belga válogatott támadó, aki debütáló szezonjában 27 találatig jutott minden sorozatot figyelembe véve, a szezon első hónapjában csak 4 gólt tudott feljegyezni neve mellé.
"Lukaku nem talált be szerintem már 9 mérkőzés óta."
"Hogy azt gondolom-e, hogy a következő 9 meccsén is 0 gól áll majd a neve mellett? Nem. Szerintem a következő 9 meccsen szerez majd párat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Bournemouth - Manchester United
Premier League 11. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló