Mourinho: Egyértelmű a csapat előrelépése
José Mourinho a manchesteri derbi előtti sajtótájékoztatóján dicsérettel illette a Manchester Unitedet, mert "olyan csapat, amely mindig tudja miként kell talpra állni".
Mindazonáltal a portugál menedzser figyelmeztette tanítványait, folyamatosan jobban kell kezdeniük a mérkőzéseket, így nem lenne szükségük olyan fordításokra, mint amilyet például szerdán este bemutattak a Juventus ellen.
A United kollektív mentalitásáról azonban csak a dicséret hangján tudott szólni és hiszi, hogy csapata egyértelműen a fejlődés jeleit mutatja, amelynek részeként a Newcastle, a Bournemouth és a Juventus ellen is hátrányból fordítva tudtak nyerni, a Chelsea ellen pedig döntetlent elérni.
"Ha valaki a pozitív oldaláról akarja megközelíteni a csapatunkat, akkor könnyen megállapítható, hogy mi nem azok vagyunk, akik feladják" - kezdte Mourinho.
"Mi az a csapat vagyunk, akik mindig megtalálják a módját annak, hogy talpra álljanak. De meg lehet ezt fogni a másik oldaláról is: miért mi vagyunk azok, akik mindig előbb kapnak gólt, mint az ellenfél?"
"Néha tudunk változtatni az eredményen, néha nem, viszont az biztos, hogy mi az a csapat vagyunk, ahol kollektíven tetten érhető a talpra állás szellemisége. Erre viszont nincs mindig lehetőség, úgyhogy ha továbbra is előbb kapunk gólt, mint az ellenfeleink, akkor előbb-utóbb el fog jönni a pillanat, amikor már nem leszünk képesek fordítani."

Bár torinói győzelmük - amely a Juventus szezonbeli első betlije volt - alkalmával is hátrányba kerültek, az 55 éves szakember elismeri, az Allianz Stadiumban sokkal jobb kezdést mutattak be, mint a Newcastle, a Chelsea vagy a Bournemouth ellen.
"A Juventus ellen a 60. perc körül kaptunk gólt, úgy, hogy előtte jól kezdtünk. Azt is merném mondani, hogy az első 15-20 percben teljesen irányításunk alatt tartottuk az eseményeket" - tette hozzá.
"Ebben előrébb kell lépnünk. Nem csak a hozzáállásunkat tekintve, mert az szerintem egyértelmű, hogy a csapat előrébb tart mára, de fel kell nőnünk a feladatunkhoz kompaktság és a jó mérkőzés kezdések tekintetében is, ami szerintem a Juventus ellen meg is történt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ