Manchester City 3-1 Manchester United

Egy percig sem tűnt úgy, hogy a United pontot vagy pontokat hozhat el ma az Etihadból, a City könnyedén nyerte a városi rangadót.


Meglepetésekből nem volt hiány a United kezdőjét illetően, Paul Pogba sérülés miatt a lelátóra szorult, Romelu Lukaku felépült, ám nem került vissza a csapatba, ehelyett ott volt Marouane Fellaini, aki Herrera és Matic mellett a középpályán próbálta megállítani a City-t.

 

Nagyon lendületesen kezdtek a hazaiak, egyből a United tudtára akarták adni, hogy itt ma ők az esélyesek. Már a második percben lövés szállt De Gea kapuja felé, ám Bernardo Silva centikkel elvétette a célt. Két perccel később egy remek támadás végén Fernandinho tüzelt kapu mellé, majd Sterling ugrott ki, de Smalling az utolsó pillanatban szerelni tudott.

 

A City fölénye hamar gólt eredményezett, ugyanis a 12. percben Sterling beadása után a hosszú oldalról laposan került középre a játékszer, David Silva szerezte meg és egy csel után közelről lőtt a kapuba, 1-0 a City-nek.

 

A bekapott gól nem nagyon ébresztette fel a vendégeket, akik továbbra sem tudtak igazán nagy nyomást gyakorolni ellenfelükre. Bár olykor átlépték a félpályát és eljutottak a tizenhatosig, ott megállt a tudomány.

 

Egészen a 25. percig kellett várni az első United lövésre, Martial próbálkozását azonban blokkolta a védelem. A kipattantót Lingard ívelte középre, Smalling fejelt, de gyengére sikeredett a kivitelezés.

 

Teljesen kézben tartotta a mérkőzést a hazai gárda, nem játszottak kegyetlen tempóban általában, de bármikor képesek voltak tempót váltani. Így nem is volt meglepő, hogy a félidő vége is a hazaiak fölényét hozta, de szerencsére újabb gólra nem voltak képesek.

 

Ám ami nem jött a szünet előtt, az jött utána nem sokkal. Megint sokkal elszántabban jött ki az öltözőből a City, aminek három perc után meg lett az eredménye. A középpályán vesztett labdát a United, Agüero játszott össze Sterlinggel, majd az argentin kissé kiszorított helyről kegyetlenül bevágta a játékszert a hálóba. Kicsit De Gea is benne volt, bár igaz, hogy elég közelről jött a labda és nagyon erős lövés volt.

 

Továbbra is City fölény mutatkozott a pályán, amit jól mutatott a lövések száma is, az 53. percig a City 10, míg a United 3 alkalommal próbálkozott, a kaput kétszer találta el a hazai alakulat, míg a vendég egyszer sem.

 

Cserére szánta el magát Mourinho, Lingard helyett Lukaku szállt be a meccsbe. Pillanatok múlva kiderült, igen jó cserének bizonyult a belga, hiszen egy fellőtt labdára futott, akárcsak Ederson, azonban a csatár érte el előbb, a kapus pedig elgázolta Romelut, amiért büntetőt kapott a United. A végrehajtó Anthony Martial volt, aki higgadtan a bal alsóba lőtt, 2-1-re szépítettek a Vörös Ördögök. Ez a gól pedig azt jelentette, Martial egymás után 5 PL-meccsen is eredményes volt, erre csak Cantona, van Nistelrooy, Yorke, Rooney, van Persie és Ronaldo voltak képesek a United színeiben.

 

 

Martial találata után sem tudta növelni a nyomást Mourinho csapata, sőt, inkább a City előtt adódtak lehetőségek. Vagyis leginkább Fernandinho nevéhez fűződtek ezek, de a középpályás egyszer sem tudott betalálni átlövéseiből.

 

Mourinho megint cserélt, pályára küldte Sanchezt és Matát, amire Guardiolának az volt a válasza, hogy lehozta Agüerót és megerősítette a középpályát Gündogannal.

 

Nem állt messze az újabb góltól a hazai gárda, Sterling szöktette Sanét, ám Young hatalmasat mentett, majd De Gea kirúgta a labdát a kapu előteréből. 

 

Az utolsó 10 perc is City fölénnyel indult, a 86. perc pedig újabb hazai gólt hozott; Gündogan iramodott előre, kitette a labdát oldalra, Bernardo Silva a tizenhatos előteréből kapu elé tekert, megtalálta Gündogant, aki teljesen üresen állt és nem volt nehéz dolga, 5 méterről a kapuba passzolt. Smallingot szépen kimozgatták a védelemből, Matic és Lindelöf pedig csúnyán üresen hagyta az ellenfél középpályását.

 

Semmi átütőerő nem volt a United játékában, sokszor tanácstalanságot lehetett látni Rashfordon és Lingardon is, miközben a védekezés sem állt össze. A City győzelme sajnos egyetlen percig sem volt veszélyben, így már 12 pont a United hátránya az éllovassal szemben. Bosszantó, hogy 90 perc alatt egyetlen lövés találta el Ederson kapuját...

 

 

 

Premier League, 12. forduló
Manchester City 3-1 Manchester United
Etihad Stadium

 

Vezette: Anthony Taylor

 

City: Ederson, Walker, Stones, Laporte, Mendy, Fernandinho, Bernardo, Mahrez(Sane 62.), D. Silva(Foden 92.), Sterling, Agüero(Gündogan 75.)
Nem használt cserék: Muric, Kompany, Delph, Jesus

 

United: De Gea, Young, Smalling, Lindelöf, Shaw, Matic, Herrera(Mata 72.), Fellaini, Lingard(Lukaku 57.), Martial, Rashford(Sanchez 73.)
Nem használt cserék: Romero, Darmian, Jones, Fred

 

Gólszerző: D.Silva 12', Agüero 48' , Gündogan 86' illetve Martial 58' (11-es)

 

Sárga lap: Bernardo illetve Shaw

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!