Lukaku: A Mourinhoval való beszélgetés segített
Romelu Lukaku szerint egyértelműbb számára a Manchester Unitedbeli szerepe, miután beszélt José Mourinhoval és úgy érzi, véglegesen sikerült túltennie magát a világbajnokság utáni hullámvölgyén.
Lukaku lenyűgöző debütáló idényt bemutatva 27 gólt szerzett első Old Traffordon töltött szezonjában, de a 25 éves támadó az új idényben egyáltalán nem tudta reprodukálni egy évvel korábbi teljesítményét.
Múlt hétvégén a Southampton elleni idegenbeli bajnokin azonban sikerült megszakítania 12 mérkőzéses gólnélküli sorozatát, majd március óta először az Old Traffordon is eredményes tudott lenni a Fulhammel szemben 4-1-re megnyert összecsapáson - amely legutóbbi öt Premier League mérkőzésükből az első győzelmük is volt egyben.
Amikor arról kérdezték, a külső elvárások helyeztek-e rá túlzott nyomást az elmúlt időszakban, Lukaku így felelt:
"Nem, nem igazán."
"Szerintem csak továbbra is keményen kell dolgoznom. Az elmúlt napokban nagyon jó beszélgetéseket folytattunk a menedzserrel, ahol egyértelműen elmondta nekem, hogy mit vár el tőlem."
"Tudom, hogy a magam részéről jobban kell teljesítenem, és most csak előre tekintek. Fejlődni szeretnék, megpróbálok a játékom minden elemében előrébb lépni és győzelemhez akarom segíteni a csapatomat."
Bár menedzsere heves kritikákkal illette a szezonban, Lukaku novemberben kijelentette, "áttörne érte minden falat".

Amikor arról kérdezték, mi az, amiben nem teljesített elég jól, így folytatta a csatár:
"Nem volt elég intenzív a játékom. Szerintem nem volt meg bennem a kellő agresszió."
"A Fulham ellen szerintem ugyanolyan intenzitással játszottam, mint bármelyik másik csapattársam. Számomra nagy örömet jelent, hogy ismételten megfelelő szinten tudok teljesíteni, most pedig minden a fejlődésen és a kiegyensúlyozottságon múlik."
Lukaku azt is elárulta, szeretné visszaépíteni izomzatát, amelyet a nyári világbajnokságon épített magára, ahol négy góljával bronzéremhez segítette Belgiumot.
"Építettem magamra egy kis plusz izomzatot. Ez a világbajnokságon történt. Nagyon jól éreztem magamat, szerintem jól is játszottam, de amikor visszatértem, akkor egy másik fajta stílusra lett volna szükségem."
"Ha a Premier League-ben játszol, akkor nem lehet ugyanolyan mennyiségű izomzatod, mint válogatott szinten. Amikor visszatértem a csapathoz, azonnal tudtam, 'nem játszhatok itt ebben a stílusban'."
"A világbajnokság után nagyon fáradtnak éreztem magamat."
"De mint tudják, ugyanez játszódott le 2014-ben is, amikor az Evertonhoz visszatérve visszaesett a formám a világbajnokság után."
"Úgyhogy most szerintem már újra megfelelő szinten vagyok és készen állok a folytatásra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ