Kit kaphatunk a legjobb 16 között?
A Manchester United 2-1-es Valencia elleni vereségével befejeződött a Bajnokok Ligája csoportköre, és a H-csoport második helyén végezve várhatják a kieséses szakasz december 17-i sorsolását. De kikkel kerülhetnek szembe?
A legrangosabb európai kupasorozat legjobb 16 csapatának sorsolását a következő körre december 17-én, hétfőn, 11 órától rendezik az UEFA székhelyén, a svájci Nyonban.
A Vörös Ördögök ellenfele hat csoportelső közül kerülhet ki. A sorozat ezen szakaszában azonos nemzetbeli csapatok nem kerülhetnek szembe egymással, ahogyan a csoportból továbbjutó másik csapattal sem lehet ilyenkor ismétlés, így a Manchester City és a Juventus biztosan nem látogat az Old Traffordra a nyolcaddöntőben.
KIK LEHETNEK AZ ELLENFELEK?

Borussia Dortmund
A Bundesliga jelenlegi listavezetője az Atletico Madrid előtt szerezte meg a csoport elsőséget, hat mérkőzésen 13 pontot gyűjtve.
Barcelona
A 2011-es Bajnokok Ligája döntő óta nem találkoztak a Katalánokkal a manchesteriek tétmérkőzésen. A 2009-es, szintén vesztes finálét is ellenük vívta a csapat.
Paris Saint-Germain
Meglepő, de a párizsiakkal még soha nem mérkőztek meg a Vörös Ördögök a Bajnokok Ligájában. A Ligue 1-t toronymagasan vezető csapat a Liverpoolt és Napolit is megelőzte csoportjában.
Porto
José Mourinho 2004-ben ülhetett fel Európa csúcsára a portugál együttessel. Az évek során nyolc alkalommal is összecsaptunk velük, köztük legutóbb 2009-ben, amikor a negyeddöntőben 3-2-es összesítéssel ejtettük ki őket.
Bayern München
Egyik legemlékezetesebb európai kupamérkőzésünk a Bayern elleni 1999-es finálé. Az Ajax elleni 3-3-as döntetlenjükkel tudták megnyerni csoportjukat.
Real Madrid
A Bajnokok Ligája történetének legsikeresebb klubja, egyben a jelenlegi címvédő. Legutóbb az UEFA Szuperkupa döntőjében, Macedóniában játszottunk a Királyiak ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |