José jobban élvezi munkáját, mint valaha

A Manchester United menedzsere, José Mourinho kijelentette, minden korábbinál jobban szereti az edzősködést, mert az minden eddiginél nehezebb is egyben.


Mourinho Unitedje jelen pillanatban 16 pontos hátrányból követi vasárnapi ellenfelüket, a Liverpoolt, azt követően, hogy az előző szezonban még ezüstérmesek voltak a Premier League-ben.

 

Az egész eddigi idényre jellemző, hogy a portugál menedzser kritikák kereszttüzében áll, sokan ugyanis azt hozzák fel ellene, hogy edzői stílusa és felfogása már nem működőképes, ő ettől függetlenül viszont imádja munkáját.

 

Amikor arról kérdezték, hogy továbbra is élvezi-e az edzősködést, Mourinho így felelt a Sky Sports-nak:

"Igen, jobban mint korábban bármikor. Mert ezzel együtt nehezebb is, mint valaha."

 

A United szezonkezdete kapcsán így folytatta:

"Nem sikerült olyan jól, mint ahogyan arra előzetesen gondoltunk. De azt már a nyáron megjósoltam, hogy a szezon nagyon nehezen fog alakulni számunkra."

 

"Már nyár óta ezt éreztem, az előző szezonbeli második helyünk egy fantasztikus eredmény volt. Az emberek azt gondolták, hogy mivel ezüstérmesek lettünk, ezért a következő idényben olyan helyzetben leszünk, amely előrelépést jelenthet, ebből a helyzetből pedig csak a bajnoki cím jelenthette volna ezt."

 

"De én már akkor tudtam, hogy nem ez a helyzet és a második helyünk egy igazán fantasztikus szezonnak köszönhetően jött össze számunkra, idén pedig sokkal-sokkal nehezebb dolgunk lesz. A mögöttünk végzett csapatoknak előttünk kellett volna lenniük, ráadásul sikerült nagy erősítéseket is végrehajtaniuk."

 

 

Reális veszélyként jelentkezik a United számára, hogy amikor hétvégén az Anfieldre látogatnak, látótávolságon kívülre kerülnek a legjobb 4 helyezettől. De Mourinho veretlenségi sorozatuk ellenére nem retteg a Liverpooltól, ehelyett inkább kijelentette, mindig nagyon élvezi az ősi rivális stadionjának hangulatát.

 

"Élvezem. Mindig elmondom, hogy nagyon szeretek ezeken a helyen játszani. Liverpoolban sokszor voltak nehéz pillanataim, de emellett lenyűgöző emlékek és győzelmek is kötődnek oda számomra."

 

"Imádok odamenni és maximálisan tisztelem azt a támogatást, amelyet a szurkolóik nyújtanak a csapatnak. Szeretem érezni a nagy meccsek hangulatát. Mindig is így voltam ezzel."

 

Mourinho azt is kiemelte, nem nevezné a jelenlegi Jürgen Klopp által irányított 'Poolt a legjobb csapatnak, amellyel szembe került, miután számos emlékezetes csatát vívott már velük a 2000-es évek közepén is, különös tekintettel a 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő csapattal.

 

"Én az akkor Európa trónján ülő Liverpoollal szemben is küzdöttem. Nem tudom, hogy az jobb vagy rosszabb csapat volt-e, mint a mostani; csak annyi biztos, hogy az a csapat Bajnokok Ligáját nyert, míg a mostani még semmit. Úgyhogy szerintem tisztelni kell azokat, akik ezt elmondhatják magukról, de természetesen azok ambícióit is, akik még ezt nem mondhatják el magukról."

 

"A tiszteletet nem szabad soha elfelejteni, de talán Rafa Benitez, Jamie Carragher és Steven Gerrard nem dicsérne meg, ha azt mondanám, hogy nem az ő csapatuk volt a jobb! Még egyszer hangsúlyozom, ők akkor Európa bajnokai voltak."

 

 

Amikor arról kérdezték, melyik Premier League menedzser nyűgözi őt le a legjobban, Mourinho nem Jürgen Klopp vagy Pep Guardiola nevét említette, helyettük inkább a középcsapatoknál erejükön felül teljesítőket éltette.

 

"Szerintem mindenki keményen próbálkozik elvégezni a feladatát a kitűzött célok elérése, és a csapatában rejlő potenciál kiaknázása végett. Az emberek általában a tabella első felével vannak elfoglalva, de én szeretek odafigyelni a középső harmadra, és úgy általában az egész tabellára egyben. Lehetsz úgy is bajnok, hogy nem te kapod meg a szezon végén az aranyérmet."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Liverpool - Manchester United

Premier League 17. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!