Liverpool 3-1 Manchester United

A Pool két góllal legyőzte a Manchester Unitedet, mely nem sok érdemleges pillanatot ajándékozott szurkolóinak ezúttal sem.


Nagyon idegesen kezdett a United, a játékosok rengeteg hibával játszottak az első percekben, amivel csak azt érték el, hogy a Pool nagyon könnyen eljutott a manchesteri tizenhatosig.

 

Mégis a vendégek előtt adódott az első lehetőség, Young baloldali szabadrúgása után Lukaku lőtt a kapuba, de óriási lesen volt, így a gól érvénytelenné vált. Sajnos ezt követően nem sok alkalom jutott Lingardék számára, hogy az ellenfél tizenhatosa környékén legyenek.

 

A 7. percben Firmino lövését tolta oldalra De Gea, Mané lecsapott a szabad labdára, középre gurított, ám Lindelöf szerelte Salah-t, így a veszély elhárult. Két perccel később a svéd védő hibázott nagyot, ami után a Pool emberelőnyben támadott, Mané próbált lőni, de Bailly nagyszerűen szerelte őt, majd Firmino lövését mentette szögletre De Gea. A sarokrúgást követően Wijnaldum fejelt, ám Young a gólvonal előtt mentett.

 

Az első 15 percet követően is nagyon idegesen játszott a vendég gárda, továbbra is sok, érthetetlen hibát követtek el Herreráék.

 

A Pool nagy fölényben focizott, szinte folyamatosan a United térfelén járt a labda, de sokáig állta a sarat a védelem. Egészen a 24. percig, amikor Fabinho ívelt egy labdát a védelem mögé, Young - aki épp az előző percben kétszer zseniálisan mentett - lemaradt Manéról, aki közelről, De Gea mellett elgurítva a labdát megszerezte a vezetést a hazaiaknak.

 

Négy perccel később egy szögletet követően Lovren próbált kapuba lőni, de hat méterről az égbe lőtt.

 

Félórányi játék után 11-1 volt a próbálkozások száma, 3-1 a kaput eltaláló lövéseké.

 

De hiába a hazai fölény, a 33. percben egyenlített Mourinho csapata. Lingard indította Herrerát, aki visszajátszott az angol támadónak, a héten a születésnapját ünneplő Jesse kiugratta Lukakut, a csatár bal szélről középre lőtt, Alisson nagyot hibázott, a róla kipattanóra Lingard érkezett és a kapuba lőtt, 1-1!

 

 

A gól kicsit nyugodtabbá tette a manchesterieket, így a Pool fölénye csökkent és jóval korábban meg tudta állítani a hazai támadásokat a rekordbajnok.

 

A félidő utolsó perceiben a középpályán komoly csaták alakultak ki, olykor durvább megoldásokkal fűszerezve, de Atkinson csak Lukakunak adott sárgát, pedig nem egy liverpooli is megérdemelte volna.

 

Fordulás után megint nagy fölénybe került a hazai alakulat, folyamatosan ellenfele térfelén tudott játszani, a United pedig csak védekezett és védekezett. A Pool sorozatban lőhette a szögleteket, ám ezek nem jelentettek komoly fenyegetést.

 

A Vörös Ördögök a 65. percben végezhették el első sarokrúgásukat, a hazaiaknak addigra már 14 ilyen lehetőségük volt.

 

Klopp cserére szánta el magát, behozta Shaqirit, aki hamar meghálálta menedzserének, hogy becserélte őt. Ugyanis három perccel beállását követően megszerezte a vezetést a Liverpool számára. Herrerát csapta be Mané, aki az alapvonalról középre próbált gurítani, De Gea lábbal védett, ám a kipattanó pont Shaqiri elé került, aki 14 méterről a kapuba lőtt.

 

Mourinho próbált reagálni a kapott gólra, behozta Ander helyett Martialt, de nem hogy a United lőtt volna gólt, még kapott egyet. Ezúttal is Shaqiri volt eredményes, így már két gólra nőtt a hazaiak előnye.

 

Sajnos a manchesteri játékban nem igazán lehetett látni, hogy bármikor sikerülhet újabb gólt elérni, még csak beszorítani sem sikerült a Liverpoolt, továbbra is a hazaiak játszottak fölényben.

 

A ráadás perceiben Firmino és Salah is megpróbált feliratkozni a gólszerzők közé, de egyikük sem talált a hálóba.

 

A Liverpool ezzel ismét az élre állt, míg a Vörös Ördögök maradtak a hatodik helyen, de gólarányuk megint nem pozitív, ráadásul 19 pontra kerültek az első helytől.

 

 

Premier League, 17. forduló
Liverpool 3-1 Manchester United
The Anfield

 

Vezette: Martin Atkinson

 

Liverpool: Alisson - Clyne, Lovren, Van Dijk, Robertson - Fabinho, Wijnaldum, Keita(Shaqiri 70.) - Mané(Henderson 84.), Firmino, Salah
Nem használt cserék: Mignolet, Sturridge, Moreno, Lallana, Camacho

 

United: De Gea - Darmian, Smalling, Lindelöf, Young - Herrera(Martial 79.), Matic - Dalot(Fellaini 46.), Rashford, Lingard(Mata 85.) - Lukaku
Nem használt cserék: Romero, Bailly, Valencia, Pogba

 

Gólszerző: Mané 24', Shaqiri 73', 81' illetve Lingard 33'

 

Sárga lap: Dalot, Lukaku
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!