Játékosértékelés: Liverpool 3-1 Manchester United

Lássuk a Liverpool elleni idegenbeli rangadót a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Több nagy védést is bemutatott, de Mané góljánál a védelem elcsúszása, Shaqiri góljainál pedig a megpattanó lövések nem segítették. 6

 

Diogo Dalot: Első igazi erőpróbáján van túl a portugál játékos, amely csak 45 percig tartott számára. Andy Robertson alaposan megdolgoztatta, és be is sárgult, így annyira nem volt meglepő, hogy nem kockáztatták tovább a játékát. 5

 

Matteo Darmian: Az első félidőben a belső védőhármas jobboldalán kezdett, majd a szünet után kihúzódott a szélre. Mindkét pozícióban hozta az elvárt szintet, de semmi kimagaslót nem láttunk tőle. 5

 

Victor Lindelöf: Nem volt túl szerencsés három hétnyi kihagyás után pont a Liverpool ellen visszatérnie. Több ki nem kényszerített hibát is vétett amellett, hogy több remek szerelés is fűződött a nevéhez. 4

 

Eric Bailly: Az utolsó pillanatban került be Chris Smalling helyére a védelembe, de így is a legjobb tudott lenni ott. Sajnálatos, hogy Shaqiri első góljánál a labda pont rajta pattant meg, pedig védekezésben nagyon céltudatos és szisztematikus volt. 6

 

 

Ashley Young: Hihetetlenül nagy helyezkedési hibát vétett Mané gólja előtt, ami egy ilyen tapasztalt játékosnál akkor is nehezen elnézhető, ha közben a lelkesedésével és az akarásával megint nem volt gond. 4

 

Nemanja Matic: Lassú és körülményes. Ha sikerült is labdát szereznie a középpályán, akkor se a kontratámadások építésére és az előre játékra koncentrált, hanem a hátra- és oldalpasszokra. 3

 

Ander Herrera: Kúszott-mászott, hihetetlen energiákat mozgósított, de a csapat beszorulása miatt túl sokat kellett a védekezéssel foglalkoznia a pálya bejátszása helyett. A második Liverpool gól előtt őt verték meg az alapvonalnál. 5

 

Jesse Lingard: Megvolt benne az a pozitivizmus, amiből még nagyon sok kellett volna a társaktól ahhoz, hogy a csapat labdába rúghasson ezen a meccsen. Villámgyorsan ott termett és kihasználta Alisson hibáját, így legalább egy ideig az eredményt tekintve partiban volt a csapat. 6

 

 

Marcus Rashford: Eltökélten játszott és megvolt a gyorsasága ahhoz, hogy veszélyes legyen a 'Poolra, de őt se tudták segíteni a társak. Sajnos Shaqiri góljában ő is benne volt azáltal, hogy nem zárt vissza. 5

 

Romelu Lukaku: Manchesteri pályafutása talán leggyengébb mérkőzésén van túl. Van Dijk megette reggelire, szinte minden párharcukat ő nyerte meg. Hihetetlenül keveset találkozott a labdával, és ha mégis így volt, akkor számítani lehetett rá, hogy elbénázza a lehetőségét. Csak az menti meg, hogy az ő gyenge középre passzolása utáni hibából született Lingard egyenlítése. 2

 

 

Cserék:

 

Marouane Fellaini (Dalot helyére a 46. percben): Az elején fizikumát kihasználva tudta segíteni a csapatot, de utána kijött az ügyetlensége a villámgyors hazaiak mellett. 4

 

Anthony Martial (Herrera helyére a 79. percben): Mire beállt már minden eldőlt.

 

Juan Mata (Lingard helyére a 85. percben): Szintén zenész.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Eric Bailly

 


A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!