Jose Mourinho: Van jövőm a United után
Jose Mourinho először szólalt meg, mióta a Manchester United szerződést bontott vele. A Sky Sports News-nak azt mondta, van jövője a futballban.
London belvárosában az utcán nyilatkozva, egy nappal azután hogy elbocsátották és elhagyta a The Lowry Hotel-t, annyit mondott, számára vége van az Old Traffordon.
"Beszélhetnénk nagyon sok jó dologról, [néhány] nem olyan jó dologról, de az nem én lennék" - mondta Mourinho. "Vége van. A Manchester Unitednek van jövője nélkülem, nekem pedig van jövőm a United nélkül."
A volt menedzserrel kedden délelőtt 9 óra körül közölte sorsát egy személyes megbeszélés keretében Ed Woodward a Carrington Tréningközpontban a Sky Sports News értesülései szerint.

Nem olyan régen hosszabbított szerződést 2020-ig a klubbal, de mostani problémás szezonja azzal indult, hogy nyilvánosan kritizálta a vezetőséget, amiért nem álltak mögé a nyári átigazolási szezonban. Paul Pogbával való viszonya kezdett megtörni szeptemberben, és meg is fosztotta a friss francia világbajnokot a csapatkapitány-helyettesi poszttól. A Sky Sports News filmre is vett kettejük között egy nyilvánvaló nézeteltérést edzés közben.
Az 55 éves edző szerint ő nem változott amióta 2015-ben a Chelsea-től menesztették, és nem fog beszélni a részletekről.
"Miért osztanék meg többet, akár a szurkolókkal az érzéseimről? Vége van. Mindig is ilyen voltam. Kritikus voltam azokkal a menedzserekkel, akik beszéltek a körülményekről, és bűnbakot kerestek. Ez nem én vagyok."
Mourinho tiszteletet kért az újságíróktól a szezon elején. Megvédte menedzserként elért eredményeit, és emlékeztette őket, hogy több Premiere League győzelemmel rendelkezik, mint jelenlegi riválisai összesen. Most azt kérte, ne zargassák, amíg távol van a pályától.
"Amíg vissza nem térek a futballba, úgy gondolom jogom van élni az életem, ahogyan eddig" - mondta. "Ezt akarom."
Mourinho később kiadott egy hivatalos nyilatkozatot:
"Nagyon büszke voltam, hogy a Manchester United címerét viselhettem, már az első naptól kezdve ahogy megérkeztem, és hiszem, hogy ezt a szurkolók is észrevették. Ahogyan korábbi klubjaimnál, most is együtt dolgoztam néhány rendkívüli emberrel, akik úgy hiszem egy életre a barátaim maradnak. Tudom, hogy mindnyájan tisztában vagytok a szakmai elveimmel. Minden alkalommal, ha egy fejezet véget ér, a legmélyebb tiszteletemet mutatom, és nem teszek megjegyzést volt kollégáimra. Remélem a média is tiszteli a helyzetemet, és hagyja, hogy éljem mindennapjaimat addig a percig, amíg úgy nem döntök, visszatérek a futball világába. Boldog Karácsonyt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Leeds United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ