Javuló hírek sérülési fronton
A lehetõ legideálisabb idõszakban csökken a maródiak listáján szereplõk létszáma a Manchester Unitednél, miutában a védelemben John O'Shea és Wes Brown, a középpályán pedig Anderson is bevethetõ lesz már a Fulham ellen.
A trió visszatérése hatalmas segítség lehet Sir Alex Fergusonnak abban, hogy négy napon belül két gyõztes csapatot is a pályára küldhessen - elõször szombaton Mark Hughes Fulhamje ellen a bajnokságban, majd kedden a Chelsea elleni Bajnokok Ligája visszavágón.
Ami a hiányzókat illeti, nagyon úgy tûnik, hogy ismét Rafael hiányával számolva kell összeállítania a védelmet a skót menedzsernek, legalábbis a Fulhame ellen biztosan, míg Darren Fletcher továbbra se tud felülkerekedni vírusos fertõzésén. Szerencsére nem sérülés miatt, ám így is kénytelen lesz kihagyni a londoniak vendégszereplését Wayne Rooneynak, aki most kezdi meg két mérkõzéses eltiltása letöltését, amelyet még a múlt heti, West Ham United elleni mérkõzésen elkövetett káromkodása miatt szabott ki rá az FA.
"Rafael nem lesz bevethetõ holnap, ám keddre játékra alkalmas állapotban lehet" - kezdte Sir Alex szokásos mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóját.
"Elküldük vizsgálatra, amely kimutatta, nincs zúzódás, vagy szakadás a térdében. Ezért gondoljuk úgy, hogy kedden pályára léphet."
"Wes Brown és John O'Shea viszont egészségesek. Anderson tegnap este játszott a tartalékok között, így õ rá is számíthatok holnap. Darren Fletcher már egy kicsit jobban van, ami jó hír. Most már elég bíztatóan lábal ki a betegségébõl, de még nem számíthatok rá."
"Összességében elmondható, hogy szépen lassan visszatérnek a játékosaink. Az viszont nagy kérdés, hogy milyen csapattal fogunk felállni holnap, ugyanis gondolom kell a keddi meccsre is. Ezért lesz némi változás."

A 69. edzõlegenda, aki öt mérkõzéses eltiltásából a harmadik alkalommal fogja majd a lelátóról nézni a Falusiak elleni mérkõzést, tudja, hogy messze nem formalitás lesz a tavalyi Európa-liga döntõs elleni mérkõzés. Mark Hughes legénysége ugyanis a múlt héten könnyed, 3-0-s gyõzelmet aratott a Blackpool ellen, ráadásul a manchesteriek idegenbeli mérlegén õk is csorbát ejtettek már a szezon elején.
"A Fulham az a csapat, amely tökéletesen letükrözi a menedzsere stílusát - nagyon nehéz õket legyõzni. Ezért jó teljesítményre lesz szükségünk" - tette hozzá.
Hogy az utolsó mondat valósággá legyen, ahhoz Sir Alex a hazai szurkolók segítségére is számít, akik 12. játékosként segíthetik gyõzelemhez a bajnoki címre törõ alakulatot a Fulham ellen.
"A szurkolóink fantasztikusak voltak szerdán a Chelsea ellen, és megsokszorozott létszámban ott lesznek holnap is mögöttünk az Old Traffordon. Tudják, milyen fontos, hogy mögöttünk álljanak ebben az idõszakban."
Manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |