Manchester United 4-1 Bournemouth

Ole Gunnar Solskjaer csapata továbbra is veretlen és ismét több góllal legyőzte aktuális ellenfelét.


Visszafogottan kezdett a United, ám így is hamar vezetéshez jutott a csapat. Történt mindez az 5. percben, Young felívelt labdáját Rashford szelídítette meg a jobb szélen, majd két védőt is kicselezett, beadására Pogba érkezett és bevetődve a hálóba juttatta a labdát.

 

Két perccel később Matic indítására lépett ki Martial, ám Begovic érkezett és lábbal mentett.

 

Az első 15 percben hatalmas hazai fölényt láthattunk, a vendégek nagyon ritkán lépték át a félpályát. Amikor átlépték, akkor is inkább a United előtt adódtak lehetőségek gyors kontrákat követően.

 

A félidő felénél járva kezdett éledezni Howe csapata, előbb Ibe beadása suhant el a kapu előtt, majd Stanislas lövése gurult mellé, amit King kiváló beadása követett, melynél Herrera mentett hatalmasat. A pontrúgás is veszélyesen szállt be, Ake fejelt, ami után a labda a kapu előtt pattogott, majd a védelem végre mentett.

 

Jött a hazai válasz a Bournemouth helyzeteire. Pogba távoli lövését még fogta Begovic, ám a 33. percben tehetetlen volt a portás; Herrera zseniális beadására érkezett a francia középpályás, megelőzte a kapust és 9 méterről a hálóba bólintott. 2 meccsen 4 gól immár Pogba mérlege.

 

 

A gól után próbált szépíteni a Bournemouth, egy sarokrúgás után Cook fejesébe ért még bele egy védő, így blokkolni tudott, majd King lövését védte a rövid kapufánál De Gea.

 

A félidő utolsó perce újabb hazai találatot hozott. Matic kiváló átadással indította Martialt, aki jobbról befelé tört és kapu elé tekert, ahol Rashford érkezett menetrendszerűen, bevetődve a hálóba pofozta a játékszert.

 

Sajnos nem sokáig örülhettek a Vörös Ördögök, hiszen a kétperces ráadásban Ake szépített egy közeli fejessel, ám így is magabiztos előnnyel mehetett az öltözőbe Ole Gunnar Solskjaer csapata.

 

Számtalan esetet fel lehetett sorolni ebben a 45 percben is, melyeket Jose Mourinho irányítása alatt nem láthattunk. Ilyen volt például az is, hogy a beadásokra, támadások befejezéséhez folyamatosan 2-3 játékos érkezett középen,  míg szintén 2-3 játékos jött második hullámban is.

 

Fordulás után a vendégek magasabb fokozatba kapcsoltak és sokkal többet birtokolták a labdát, mint az első játékrészben. Ennek is volt köszönhető, hogy a United kevesebbszer jutott el Begovic kapujáig.

 

Bő húsz perc kellett ahhoz, hogy komolyabb helyzetet láthassunk Solskjaer csapatától, ekkor Pogba átadását követően Rashford lőhetett, ám Begovic hárítani tudott.

 

Annak ellenére, hogy a vendégeknél volt többet a labda, nem igazán tudtak veszélyt kialakítani, a védelem jól zárt és szűrte a támadásokat.

 

A 72. percben minden eldőlt; Pogba ugratta ki a csereként beállt Lukakut (aki egyébként lesen volt), a belga csatár megtolta a labdát és a kapus mellett a hálóba lőtt, 4-1!

 

 

Három perccel később majdnem meglett Pogbának a mesterhármas, Lingard visszapassza után átlövéssel próbálkozott a középpályás, a labda azonban a kapufáról visszapattant. Begovic beleért a lövésbe, nagy védés volt!

 

A 79. percben Bailly csúnya belépőjét azonnal piros lappal "díjazta" Lee Mason, így emberhátrányba kerültek a hazaiak, ami után már nem is igazán történt semmi a pályán.

 

A United folytatta eredményes játékát és magabiztos győzelemmel zárta a 2018-as esztendőt!

 

 

Premier League, 20.forduló
Manchester United 4-1 Bournemouth
Old Trafford

 

Vezette: Lee Mason

 

United: De Gea, Young, Bailly, Lindelof, Shaw, Matic, Herrera(Pereira 76.), Pogba, Lingard, Martial(Jones 81.), Rashford(Lukaku 70.)
Nem használt cserék: Romero, Darmian, Jones, Fellaini, Mata

 

Bournemouth: Begovic, Rico, Cook, Ake, Daniels, Brooks(Mousset 66.), Surman, Stanislas, Ibe, King, Wilson(Fraser 66.)
Nem használt cserék: Boruc, Mings, Simpson, Lerma, Defoe

 

Gólszerző: Pogba 5', 33', Rashford 45', Lukaku 72' illetve Ake 45+2'

 

Sárga lap: Young, Herrera

 

Kiállítva: Bailly

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!