Park: A Fulhamre figyelve
Ji-sung Park elmondta, a Bajnokok Ligája egyelõre háttérbe szorult, a figyelem ismát a bajnokságra terelõdött, azon belül a Fulham elleni találkozóra.
Két BL negyeddöntõ közé beékelõdve kerül sor szombaton a Fulham elleni bajnoki találkozóra, amelyrõl ha megfeledkeznének a játékosok,nagy veszélyt jelenthetne.
Ám Park elmondta, nem esnek ebbe a csapdába, fõleg mivel tudják, egy újabb gyõzelem ismét nagy lépés lenne a klub 19. bajnoki címe felé.
"Immár minden mérkõzés nagy meccs" - kezdte Parky. "Ha megnyerjük ezt a találkozót, az segít abban, hogy elnyerjük a bajnoki címet, és ez nagy motiváció mindannyiunk számára."
"Megnyerni a bajnokságot, nagyon fontos, ezért játszunk. Szóval összpontosítunk, hogy megpróbáljuk az összes maradék mérkõzésünket megnyerni."

Az 1-0-ás gyõzelem a Stamford Bridge-en Park második mérkõzése volt karácsony óta, ugyanis elõbb az Ázsia kupán szerepelt, majd viszatérve onnan sérüléssel bajlódott. De a szélsõ remek teljesítményt nyújtott a Kékek ellen a középpálya közepén is, ahogy tette már többször is, segítve a Unitedet. A dél-koreai játékos nagyon élvezte, hogy ismét akcó közelben lehet.
"Nagyszerû érzés, hogy ilyen fontos találkozón játszhattam, ráadásul az eremény is úgy alakult, ahogy szerettük volna" - folytatta Park.
"Minden játékos szeretne a nagy meccseken pályára lépni és amikor a Fõnök engem választ ki, boldog vagyok. Ilyenkor pedig bizonyítani kell, miért engem választott."
"A szezon ezen része roppant fontos, így a legjobbkor épültem fel a sérülésembõl és örülök, hogy ismét játszhatok."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló