Smalling: Jövőre harcban lehetünk a bajnoki címért

Chris Smalling szerint a Manchester United jövőre készen fog állni arra, hogy a Premier League aranyáért küzdjön.


A United ideiglenes menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer decemberi kinevezése óta eddig veretlen a bajnokságban, első vereségét is csak most szenvedte el a csapat norvég menedzsere irányításával a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája találkozón, melyen a párizsiak 2-0 arányban tudtak győzni.

 

Smalling szerint az együttes jó irányba halad Solskjaerral, és véleménye szerint a következő szezonban 2013 óta először lehetnek majd ismét versenyben a bajnoki címért.

 

A Football Beyond Borders elnevezésű eseményen így nyilatkozott a United védője: "Időbe telik, hogy eljuthass arra a szintre, de az elmúlt hónapokban mutatott fejlődésünk igazán jó volt."

 

"El kell utaznunk hozzájuk [a PSG-hez] és mindent bele kell adnunk, hiszen messze nincs még vége. Ezt követően majd a következő szezonban kell odatennünk magunkat, különösen a bajnokságban, ugyanis úgy gondolom, hogy készen fogunk állni a kihívásra."

 

"A most végbement változás okán remélhetőleg trófeával zárjuk majd az évet és sikerül majd a legjobb négy között maradnunk, de nem ez a célkitűzésünk minden évre, hogy valahogy Bajnokok Ligáját érő helyen végezzünk."

 

"Ha folytatni tudjuk a most mutatott játékunkat, valamint tovább fejlődünk, egy nagy nyár, megfelelő előszezonnal az esélyesek közé repíthet minket."

 

 

Smalling lehetőségei eddig limitáltak voltak Solskjaer regnálása alatt, nagyrészt ugyanis sérülés következtében nem volt elérhető menedzsere számára, azonban elmondása szerint a keret tagjai boldogok, ez pedig kifizetődik.

 

"Igen, száz százalékig" - tette hozzá Smalling. "Szerintem látható a játékosok iránti bizalom, és amikor a játékosok boldogok, képesek jól kifejezni magukat, és megmutatni mindenki számára, hogy ők jó labdarúgók."

 

"Ez Ole egyik nagy tette volt, megérkezett és csak azt szeretné, hogy az emberek higgyenek, és magabiztosan lépjenek pályára, ott pedig kifejezzék, miért is a Manchester United játékosai."

 

"Mindenki látja, hogyan alakította át a csapatot."

 

"A mi feladatunk, hogy mérkőzéseket nyerjünk, azt mondják, hogy egy folyamat megy most végbe a klubnál, ő azonban eszközt adott a kezünkbe, nekünk pedig annyi a dolgunk csak, hogy kifutunk a pályára és játszunk."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!