Manchester United 0-0 Liverpool FC

Kényszerű cserék miatt nagyon át kellett írnia a terveket Solskjaernak a Pool ellen. Egyik csapat sem szeretett volna kikapni, ami végül össze is jött nekik.


Rossz hírrel indult a mérkőzés, Ole Gunnar Solskjaer nem számíthat Nemanja Matic-ra, aki izomsérülést szenvedett és várhatóan hetekre kidőlt.

 

Majdnem nagy bajt okozott Young már az első percben, rosszul adta haza, a kapus kénytelen volt kézzel beleérni a labdába, így közvetett szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, amit 14 méterről végezhettek el. Szerencsére a sorfalon nem jutott át a labda, majd Milnerről kipattant, így a spanyol kapus rúghatta ki a játékszert.

 

A meccs elején inkább a Poolnál volt a labda, de a United játékosai rendre megállították az ellenfeleket.

 

A 7. percben Young felívelése találta meg Rashfordot, aki kapu felé fordult, lövését azonban könnyen fogta Alisson.

 

Az első 15 perc végén Matip indult meg, elment 2-3 manchesteri mellett, majd Herrera állította meg szabálytalanul. Kiváló helyről, 18 méterről végezhetett el szabadrúgást Salah, de az egyiptomi csúnyán kapu fölé lőtt.

 

A következő percben Robertson beadása gurult veszélyesen a kapu elé, de Shaw tisztázni tudott. Veszélyesebbnek tűnt a Pool és labdabirtoklásban is magasan ellenfele fölé nőtt.

 

Húsz perc játék után Matic után másik fontos középpályását is elvesztette a United, Herrera megsérült, akit Andreas Pereira váltott.

 

De Gea kirúgását Rashford kezelte le, elfutott az alapvonalig, majd visszagurított Pogbának. A francia középpályás beadását Lukaku elől Van Dijk mentette szögletre.

 

Sajnos a sérülések továbbra is ott lebegtek a mérkőzés feje fölött, Rashford és Mata is húzta a lábát, a spanyol nem is tudta folytatni a mérkőzést, helyére Jesse Lingard érkezett a 25. percben.

 

 

A Liverpool sem úszta meg, félórányi játék után Firminót kellett lecserélni, helyette Sturridge folytatta a pályán. Harminc perc alatt 3 játékost kellett lecserélni, egyelőre ez a rangadó erről szólt, nem a szép és helyzetekkel teli fociról.

 

Végre valami! A 37. percben Pogba került lövőhelyzetbe, 19 méterről tüzelt, Van Dijk fejjel mentett szögletre.

 

Három perccel később Lukaku remek labdatartása után Pogbához passzolt, aki elrobogott bal oldalon, középre gurított Lukakuhoz, aki lövés helyett zseniálisan ugratta ki Lingardot. Jesse próbálta elvinni a játékszert a kapus mellett, de nem sikerült neki.

 

 

Sajnos Jesse megsérült, őt is le kellett cserélni, így Solskjaernak nem maradt több változtatási lehetősége a mérkőzésen. Elég rossz előjel volt ez, főleg annak tükrében, hogy Rashford sem tűnt teljesen egészségesnek.

 

A rendes játékidő utolsó percében a csere cseréje, Alexis Sanchez beadását Lukaku fejelte meg estében, Alisson fogta a labdát.

 

Négy perc ráadást hozott az első félidő, melyről leginkább azt lehetett elmondani, hogy újabb sérülés szerencsére nem történt.

 

A második félidő elején két szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, ám mindkét esetben lesről fejelhetett csapattárs. Nem volt egy építő jellegű pontrúgás egyik sem.

 

Az 53. percben remek kiugratás után Pereira mentett nagyot saját tizenhatoson belül, nagyon kellettek az ilyen jó megoldások tőle. Három percre rá egy szép támadás végén, Lukaku beadását követően Rashford lőtt mellé közelről.

 

A vendégek a szünet után még komolyabb fölényt építettek ki labdabirtoklás terén, de mégis a hazaiak tűntek agilisabbnak. A Pool nagyon messze járatta a labdát, és csak a 60. perc környékén tudtak olykor eljutni a United büntetőterületére.

 

A 70. percben egy jobboldali szöglet szállt a kapu elé, Wijnaldum fejelt, de nem talált kaput. Klopp cserélt, lehozta Hendersont és a támadóbb felfogású Shaqirit küldte fel.

 

A 75. percben Shaw szabadrúgása találta meg a hosszún Smallingot, a védő középre lőtt, Matip pedig csodásan lőtt saját kapujába. Sajnos lesről indult Chris, így a gól érvénytelen.

 

Nem ment a Poolnak, a United kiválóan védekezett, ráadásul a 90. percben Lukaku beadása tökéletesen szállt a kapu elé, Smalling azonban kicsit későn indult és nem ért oda, nagyon nagy lehetőség volt ez.

 

A kényszerű cserék és Rashford sérülése nem tett jót a manchesterieknek, akik így nagyon nehéz mérkőzést játszottak, de talán a Liverpoolnak még nehezebb dolga volt, hiszen a United védelme nagyon jól állta a sarat és a vendégek játékosait leradírozták a pályáról.

 

 

Premier League, 27. forduló
Manchester United 0-0 Liverpool FC
Old Trafford, 74519 néző

 

Vezette: Michael Oliver

 

United: De Gea - Young, Smalling, Lindelöf, Shaw - Herrera(Pereira 20.), McTominay, Pogba - Mata(Lingard 25.(Sanchez 42.)), Lukaku, Rashford
Nem használt cserék: Romero, Bailly, Fred, Dalot

 

Liverpool: Alisson, Matip, Van Dijk, Robertson, Milner, Wijnaldum, Henderson(Shaqiri 72.), Fabinho, Mane, Salah(Origi 79.), Firmino(Sturridge 31.)
Nem használt cserék: Mignolet, Alexander-Arnold, Keita, Lallana

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: Young illetve Milner, Shaqiri, Wijnaldum
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!