Lindelöf felkészült az Mbappe párharcra

A Manchester United védője, Victor Lindelöf elmondása szerint már nagyon várja azt a kihívást, hogy szerdán este újra Kylian Mbappeval szemben kell helytállnia.


Lindelöf és a United többi játékosa már Párizsban készül a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágójára, ahol hatalmas teljesítményre lesz szükségük ahhoz, hogy ledolgozzák az első mérkőzésen összeszedett két gólos hátrányukat.

 

A francia bajnokcsapat második gólját Mbappe szerezte az Old Traffordon, és miután közelről, a saját szemével is láthatta, Lindelöfnek már nincsenek kétségei a világbajnok játékos képességeit illetően.

 

"Ő egy világklasszis" - kezdte a svéd játékos a MUTV-nek.

 

"Szerintem mindenki ismeri a kvalitásait. Már megmutatta a világnak, hogy milyen nagyszerű játékos is ő. Minden játékos a legjobbak ellen akarja megmérettetni magát, ő pedig egyértelműen a világ egyik legjobbja."

 

"Úgyhogy már nagyon várom a vele való találkozást és remélhetőleg megtudom állítani a gólszerzésben."

 

Lindelöf még csak második szezonját tölti a Vörös Ördögöknél, de ezúttal az egyik legtapasztaltabb játékosként szállhatott fel Ole Gunnar Solskjaer legénységének repülőgépére, ugyanis a csapatot sújtó sérüléshullám okán a megbízott menedzsernek olyan U23-as játékosokat is magával kellett vinnie a francia fővárosba, mint Brandon Williams, Mason Greenwood és James Garner.

 

 

"Még csak 24 éves vagyok, szóval nem mondhatom, hogy túlzottan öregnek érezném magamat" - tette hozzá Lindelöf.

 

"De itt van velünk néhány nagyon jó fiatal játékos, ez pedig nagyon jó tapasztalat lesz majd számukra."

 

"Szerintem nagyon örülnek, hogy itt lehetnek és velünk utazhatnak, illetve természetesen fiatal játékosként mindig a felnőtt csapat körül szeretnél lenni, különösen egy Bajnokok Ligája meccs idején, úgyhogy szerintem nagyon boldogok."

 

"Ezek azok a mérkőzések, amelyeken mindenki pályára akar lépni."

 

"Fiatalként arról álmodunk, hogy nagy mérkőzéseken léphetünk majd pályára, ez pedig most az lesz, úgyhogy már nagyon várom."

 

Lindelöf a manchesteriek egyik legjobban teljesítő játékosává nőtte ki magát a szezon során, Ole Gunnar Solskjaer irányításával pedig csak kétszer hiányzott a csapatból az egykori Benfica játékos.

 

"Nagyon boldogan játszom. Ez az, amit akarok és ezért dolgozom minden nap. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy a csapat jól teljesít, és hogy közben én is a pályán lehetek."

 

"A kezdetektől fogva [Ole a] segítségemre van. Azt mondta, 'csak játszd a saját játékodat és csináld azt, amiben jó vagy'. Rengeteg önbizalmat plántál belém ehhez és szerintem ez sokat segít nekem."

 

 

Bár a Unitedet esélytelennek tartják a szerdai mérkőzésen, Lindelöf kineveti azokat a feltételezéseket, hogy a United képtelen lenne ledolgozni az első mérkőzésen összeszedett hátrányát.

 

"Mi vagyunk a Manchester United, úgyhogy bármi lehetséges. Természetesen kemény mérkőzésre van kilátás, de azért jöttünk ide, hogy győzzünk és továbbjussunk."

 

"Bármi előfordulhat, mi pedig tudjuk ezt, úgyhogy egy korai góllal jó helyzetbe tudnánk magunkat hozni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

PSG - Manchester United

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 2. mérkőzés ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!