Lukaku: Ibra megváltoztatott
Romelu Lukaku elmondása szerint az, hogy a Manchester Unitednél együtt játszhatott Zlatan Ibrahimoviccsal, olyannyira "felnyitotta a szemét", hogy segített neki jobb játékossá válni.
Lukaku, akinek korábban Zlatan Ibrahimovichoz hasonlóan Mino Raiola volt az ügynöke, mielőtt a rapper Jay-Z vezette Roc Nationhoz került volna tavaly, 2017 júliusában csatlakozott a Unitedhez az Evertontól.
Ibrahimovic, aki éppen akkoriban lábadozott az Anderlecht elleni Európa-liga negyeddöntőn elszenvedett térdszalag sérüléséből, abban az időszakban a United talizmánjának számított, miután hihetetlen gyors népszerűségre tett szert teljesítményével a Paris Saint-Germaintől való ingyen távozása után.
A páros csak nagyon kevés időt tölthetett együtt a pályán, hiszen Ibrahimovic csak az év novemberében térhetett vissza a pályára sérüléséből, utána pedig 2018 márciusában már el is hagyta a Unitedet és a Los Angeles Galaxy-hez igazolt.
Lukaku elmondása szerint azonban ennek ellenére is nagy benyomást tett rá a svéd klasszis, aki még a körülmények ismeretében sem volt hajlandó harc nélkül átengedni pozícióját a Vörös Ördögök első számú csatáraként.

"Minden nagyszerű volt, amit Zlatantól tanultam, kezdve az Internél, AC Milannál, Barcelonanál vagy az Ajaxnál szerzett tapasztalatairól szóló történetektől egészen a vele való közös munkáig és hogy láthattam, mennyire nagy benne a versenyszellem" - kezdte a belga válogatott játékos a Manutd.com-nak.
"Emlékszem egy edzésre - és mivel mindketten csatárok vagyunk, ezért soha nem szerepeltünk egy csapatban - ahol volt egy 50-50 százalékos helyzet. Ő teljes erőbedobással akart engem megverni."
"Ez volt az a pillanat, amikor felismertem, hogy ez a fickó versenyezni akar és harcolni a helyéért. Ezért változtatott meg engem. Felnyitotta a szememet. Ennek a srácnak meg kellett mindazért harcolni, amilyen pozícióban van."
"Szóval megtanultam, hogy csak koncentrálnom, keményen dolgoznom szabad, és mindezt élveznem is kell. Mert ő egy olyan fickó, akivel rengeteget lehetett hülyéskedni is, az öltözőbeli személyisége pedig nagyon jó volt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló