A világ második legnagyobb átlag nézőszáma a Unitednél
Egy új kutatás alapján a Manchester United rendelkezik a világ futball második legnagyobb átlag nézőszámával, és csak a Borussia Dortmund előzi meg őket.
A CIES Football Observatory 42 ország 51 nemzeti bajnokságát elemezve arra jutott, hogy az Old Trafford nézőszáma a 2013 és 2018 közötti vizsgálati időszakban 75.218 fő volt mérkőzésenként, míg az élen végző Dortmundé 80.230.
A top 20 klub közé befértek olyan Premier League klubok is, mint az Arsenal, a Manchester City és a Newcastle, de a két skót gigász, a Celtic és a Rangers is.
Említésre méltó, hogy a jelenleg csak az angol harmadosztályban szerénykedő Sunderland mérkőzésenként 39.249 nézőt tud átlagban stadionjába invitálni, amely magasabb szám, mint amit a Serie A két óriása, a Juventus és az AS Roma fel tud mutatni.
Bár még csak öt éve alapították, átlag nézőszám tekintetében az Atlanta United a legnépszerűbb Európán kívül klub, összesítésben pedig az előkelő 10. helyen zártak.
Ahogy a klubok szintjén, úgy a bajnokságoknál is német vezetés van, a vizsgált öt éves időszakban 43.302 nézővel ugyanis a Bundesliga bizonyult a legnépszerűbbnek. Második a pontvadászatok között a Premier League 36.675 fővel, amely 6 százalékos emelkedést jelent a korábbi öt éves ciklushoz képest.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló