Játékosértékelés: Everton 4-0 Manchester United
Lássuk az Everton elleni idegenbeli bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...
David de Gea: Tetézni tudta a Barcelona elleni bakizását, és a második és a harmadik Everton gól is vastagon az ő lelkén szárad. Már kifelé kacsintgat? 2

Victor Lindelöf: Nem a megszokott posztján játszott, ezáltal pedig igencsak zavarba hozható és sebezhető volt. Félidőben visszatérhetett megszokott posztjába. 3
Chris Smalling: Csak kullogott az Everton támadók után, nyoma sem volt annak a magabiztosságnak, amivel az elmúlt pár hónapban többször is előrukkolt. 2
Phil Jones: Ismét megsérült, lecserélték, de azok alapján amit láthattunk tőle a pályán, talán nem is baj. 2
Diogo Dalot: Ő is posztján kívül kellett hogy játsszon, és remélhetőleg ez utoljára fordult elő vele. Pocsék volt. 2
Nemanja Matic: Nem számítottunk sok jóra a visszatérésével, de ez még a legvadabb rémálmokat is felülmúlta. 1

Fred: Futott, de céltalanul, szinte csak a labda után. Ha lehetett volna, akkor a félidőben nem csak őt kellett volna lecserélni. 2
Paul Pogba: Folytatódott az a tendencia, hogy nehezen megkülönböztethető teljesítménye alapján egy harmadosztályú focistától. 2
Anthony Martial: Kihagyott ziccer is fűződik a nevéhez, de még ez volt a legkevesebb hibája. Hetek-hónapok óta szenved, képtelen volt egy pillanatra is elhitetni azt, hogy ő veszélyes lesz az ellenfélre. 1
Marcus Rashford: Lövöldözött a vakvilágba, az "eredmény" pedig ennek megfelelő volt. A visszaesés nem megfelelő jelző a teljesítményére. 2
Romelu Lukaku: Volt klubja ellen úgy játszott mint egy megfélemlített kiscica. Az Everton védők megették reggelire. 2
Cserék:
Ashley Young (Jones helyére a 46. percben): A szurkolók többsége bűnbaknak kiáltotta ki, de csapata egyik legjobbja tudott lenni, még ha ezen a meccsen ez se nagy szó. 3
Scott McTominay (Fred helyére a 46. percben): Harcias volt. 4
Andreas Pereira (Rashford helyére a 77. percben): 4-0-nál nyilván nem lehetett arra számítani, hogy megváltja a világot.
A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: egy ilyen találkozón kár lenne beszélni legjobbról
A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Crystal Palace
Premier League 28. fordulóOld Trafford
2026-03-01 15:00
Premier League 27. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Manchester United | 27 | 48 | 37 | +11 | 48 |
| 5 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 27 | 29 | 31 | -2 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 28. forduló