Chong lett a legjobb U23-as játékos
Miután tavaly elnyerte a Jimmy Murphy díjat, ebben a szezonban Tahith Chong kapta a legjobb U23-as játékosnak járó Denzil Haroun - Az Év Legjobb Tartalékjátékosa elismerést.
A 19 éves támadó mellett még Angel Gomes és James Garner szerepeltek a jelöltek között.
Ez az idény áttörés volt a holland játékos számára, januárban a Reading elleni FA-kupa győzelem alkalmával bemutatkozott és azóta már három különböző sorozatban is pályára lépett az első csapatban.
U23-as szinten - Angel Gomes mellett - a legeredményesebb játékosnak mondhatja magát, lőtt nem egy igen szép gólt, többek között a Middlesbrough-nak szabadrúgásból. Duplázott a Sunderland elleni győzelem során a Premier League 2-ben, de talán a Paris Saint-Germain elleni szereplése lehet a csúcspont.
Chong az UEFA Ifjúsági Ligában is jeleskedett, állandó veszélyt jelentett a szélen gyorsaságával és trükkjeivel.
2005-2006 óta Chong az első, aki elnyerte a Jimmy Murphy és a Denzil Haroun díjakat is, ez akkoriban Giuseppe Rossinak sikerült.
Bár Axel Tuanzebe - aki jelenleg az Aston Villát erősíti kölcsönben - is nyert mindkét kategóriában, neki nem sikerült két egymást követő évben elsőként végezni.
Olyan hírességek nyerték el korábban ezt a díjat, mint Darren Fletcher (2003-ban) és az akadémia jelenlegi vezetője, Nicky Butt (1994-ben).
Gratulálunk Chongy!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló