Hivatalos: Bemutatták a 2019/20-as hazai mezt
A Manchester United hivatalosan is bemutatta új, 2019/20-as szezonban használandó hazai mezét, amelyet az adidas készített és a mai naptól megvásárolható.
A klasszikus dizájn az 1998/99-es szezonnak állít emléket, amely során a United történelmet írt azáltal, hogy egy szezonon belül elhódították a Premier League, az FA-kupa és a Bajnokok Ligája megnyeréséért járó serleget is. 20 év elteltével ez még mindig egy olyan egyedülálló siker, amelyet még egyetlen egy angol klub sem tudott elérni.
Az ikonikus Triplázás egy emlékezetes Bajnokok Ligája finálét követően jött össze, ahol a United 1-0-s Bayern München vezetést követően 2-1-re fordítani tudott Barcelonában, köszönhetően Teddy Sheringham és Ole Gunnar Solskjaer hosszabbításban szerzett góljainak.

Az új mez emléket is állít ezeknek a történelmi jelentőségű góloknak azáltal, hogy az ujjain megjelennek a 90+1 és a 90+3 feliratok. Emellett megtalálhatóak még a Newcastle United ellen megnyert FA-kupa döntő és a döntő jelentőségű Tottenham Hotspur elleni bajnoki mérkőzés időpontjai is a mez hátulján.

Eközben a hazai kapusmez két tónusú, sötétlilás tigrismintázatot kapott, amelyet a klub legendás kapusa, Peter Schmeichel 1998/99-es szezonban viselt szerelése inspirált.

A United mezének újításai között szerepel a megemlékező címer, amely a 20 évvel ezelőtti Triplázó hősök által viselt címerből merített inspirációt.
Az új mezt először május 26-án, a Triplázás 20. évfordulójára rendezett gálamérkőzésen láthatjuk majd a pályán. A felnőtt csapat először majd július 17-én, a Perth Glory elleni felkészülési mérkőzésen viselheti.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 5 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 6 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 7 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 8 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 9 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 14 | 16 | 28 | -12 | 12 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ