A United bejutott az Európa-ligába

A Manchester City a mai napon elhódította az FA-kupát, amely azt jelenti, hogy a Manchester United automatikus kvalifikálta magát a jövő évi Európa-liga kiírásba.


A mai napon a városi rivális 6-0-ra győzött a Watford ellen az FA-kupa döntőjében, amely a Vörös Ördögöknek is kedvez, hiszen ezzel augusztusban kezdődik meg számukra is a szezon. A United mögött a Wolves végzett az idei PL kiírásban, így a farkasok játszhatnak selejtezőt az EL-be jutásért, 39 év után először.

 

A Wolves utoljára az 1980-81-es szezonban játszott európai kupasorozatban, viszont a jövő évi részvételért még selejtezőt kell játszaniuk. A selejtezők időpontja július 25-től kezdődik, amelyet a Unitednél nagyon el akartak kerülni.

 

 

Ole Gunnar Solskjaer együttesének a nyár folyamán megrendezésre kerülő barátságos mérkőzések már előre be voltak táblázva, tehát az esetleges selejtezők minden tervet felrúgtak volna, köztük a sanghaji Champions Cup találkozót is a Tottenham ellen.

 

Viszont a feltételes módtól eltekintve, a jelenlegi helyzet alapján a United augusztus 10-én kezdi meg a következő szezont, viszont a Premier League mérkőzések pontos időpontjai még nem kerültek nyilvánosságra.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!