Lindelöf: Tudom mit jelent a Unitedhez igazolni

Victor Lindelöf készen áll, hogy segítse a Manchester United új, nyári igazolásainak beilleszkedését a 2019/20-as szezonra való felkészülésük során.


A svéd középhátvéd már harmadik manchesteri szezonját kezdheti meg azóta, hogy 2017 nyarán az Old Traffordra igazolt a Benficatól és mivel még nem túl régiek az emlékei, ezért szeretne segíteni, hogy a csapat új arcai minél előbb otthon érezhessék magukat.

 

Ole Gunnar Solskjaer eddig fiatal, sikerre éhes játékosokat szerződtetett az átigazolási szezonban, amely keretében a Swansea City-től a szélső Daniel James, míg a Crystal Palace-tól a jobboldali védő Aaron Wan-Bissaka érkezett. Mindketten 21 évesek, tehát csak egy évvel fiatalabbak annál, mint Lindelöf volt, amikor a Vörös Ördögök kötelékébe került.

 

"Csapatként mindig megpróbáljuk az új igazolások lehető leggyorsabb beilleszkedését elősegíteni" - kezdte Victor a Leeds United elleni felkészülési mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón.

 

"Ez lesz most itt a harmadik szezonom, én már átmentem hasonlón. Tudom mit jelent ebbe a klubba igazolni és itt játszani, és természetesen az ezzel együtt járó kisebb-nagyobb kritikákat elviselni. Ez is része a játéknak."

 

"De ahogy korábban is mondtam már, nem csak én, hanem az egész csapat azon van, hogy segítse az új srácokat."

 

 

Unitedes debütáló szezonjában 38 Premier League mérkőzésből csak 13 alkalommal tudott kezdő lenni Victor, de az előző, második szezonjában ez a szám már 29 volt. A válogatott bekk úgy érzi, teljesítménye jelentősen javult, és miután a United szurkolói 2018 novemberében a hónap legjobb játékosának választották, a szezon végén másodikként futott be a Sir Matt Busby Év Játékosa-díj szavazáson Luke Shaw mögött.

 

Bár tisztában van vele, hogy mennyit lépett előre az előző szezon során, Victor már csak az új, előttük álló szezonra koncentrál.

 

"Természetesen az előző egy sokkal jobban sikerült szezon volt számomra és a teljesítményem is javult az első itteni évemhez képest" - tette hozzá.

 

"Nagyon boldog vagyok, hogy a Manchester United játékosa lehetek és már nagyon várom a következő szezonunkat. Izgatott vagyok, hogy mikor kezdődik már el."

 

"Azon vagyok, hogy minden egyes nap a lehető legjobb teljesítményemet nyújtsam és segítsem a csapatot. Ezért dolgozok keményen napról-napra. Amikor kimegyek a pályára akkor úgy akarok teljesíteni, hogy azzal győzelemhez segítsem a csapatot."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!