James: Apám emléke továbbra is meghatároz
A Manchester United újdonsült igazolása, Daniel James mindennapjait áthatja apja tragikus hirtelenségű halála, de "tudja, hogy figyeli odafentről, ez pedig megkettőzi erejét".
James édesapja, Kevin 60 éves korában hunyt el májusban, három héttel azelőtt, hogy a 21 éves walesi válogatott szélső 15 millió fontért a Unitedhez igazolt.
"Minden nap hiányzik" - kezdte James.
"Amikor itt volt, akkor mindig ő hajtott engem a további sikerek felé."
"Voltak olyan pillanatok, amikor kicsit le voltam törve, de ő az ilyen pillanatokban azt mondta, hogy játsszak tovább és dolgozzak keményen."
James nagyon jó benyomást tett csapata legutóbbi, Szingapúrban rendezett felkészülési mérkőzésén, ahol 1-0-ra győzték le az Internazionale együttesét. Természetesen még lehet mit csiszolni teljesítményén, de a United eddig Ausztráliát és Ázsiát érintő túrája keretében már kétszer is nyilvános dicséretben részesítette őt újdonsült menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer.
A korábbi Swansea City játékos azonban nem akar messzemenő következtetéseket levonni a norvég menedzser milánóiak ellen felállított kezdőcsapatából, amely az első állomása volt a Vörös Ördögök felkészülésének komolyabb négy meccses részének.
"Megtisztelő, de még három mérkőzésünk hátra van a szezon kezdetéig" - tette hozzá.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló