Játékosértékelés: Wolves 1-1 Manchester United

Lássuk, hogyan értékelte a manchesteri játékosok teljesítményét a ManUtdFanatics.hu szerkesztősége...


David De Gea: a csapatkapitánynak nem sok dolga akadt. A gólnál mindent megpróbált, bele is ért a labdába, de annyira helyezve volt, hogy azt képtelenség volt kiszedni. -

 

Aaron Wan-Bissaka: borzalmas látni azt, amit James és ő művel támadásban. A csapat jobb szélére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy lendületes lenne. Ebben ő is ludas - viszont még csak néhány hete van itt a csapatnál, így még bőven javulhat a helyzet. Védekezése azonban hihetetlen. Megint 9 (!!!) szerelése volt. Nem fél becsúszni és tud is. Mindig eléri a labdát a lábaival. 7

 

 

Victor Lindelöf: amit az első félidőben művelt, az közel volt a katasztrofális szinthez. Folyamatosan adta el a labdákat, könnyű átadásokat rontott. Fordulás után lett dolga bőven és volt 1-2 jó mentése is. 5

 

Harry Maguire: ezen a mérkőzésen közel sem volt olyan magabiztos, mint a Chelsea ellen. De ésszel focizik, tisztázásokat is próbálja társhoz juttatni, nem csak a vakvilágba fejelget. 6

 

Luke Shaw: két helyzetet alakított ki, de Rashforddal nem a legjobb az összjátéka. Védekezése sem volt a legjobb, kicsit lassúnak tűnt fejben. A második félidőben Traore ellen szinte semmit nem tudott felmutatni. 3

 

Scott McTominay: megszeppent kisfiú képét festette meg a teljesítményével. Későn reagált szinte egész meccsen, lassú volt. Matic talán stabilabb játékot tudott volna nyújtani. 3

 

Paul Pogba: az első félidőben hihetetlen mennyiségű rossz átadása volt, de közben több remek megoldást is produkált. Aztán a második 45 percben kezdett stabilabbá válni, de elhibázta a tizenegyest, ami sokba került a csapatnak. 6

 

Daniel James: a fetrengéseket már most el is lehet felejteni. Beadásai egyelőre a semmibe szállnak. Hiába jó a sebessége, ha nem tudjuk kihasználni, mert minden támadás, ami a jobb oldalon fut, vagy nála, vagy Wan-Bissakánál lendületet veszít. Ez a húzás most nem volt a legjobb Olétól. 3

 

Jesse Lingard: letámadásban borzalmasan egyedül volt, nem nagyon segítette őt Marcus és Anthony, így szinte mindig csak második vonalban tudtuk visszaszerezni a labdát, sokkal messzebb az ellenfél kapujától. Szinte végig láthatatlan volt, finoman szólva nem az ő meccse volt ez. 2

 

Marcus Rashford: nagyon nem érzi a játékot Shaw-val. Viszont szép gólpasszt adott és volt pár ígéretes megmozdulása. Érdekes, mennyire nem vállalja fel az egyérintős játékot. Pedig sokkal nagyobb lendülettel mehetne a kapu felé ő is. 5

 

Anthony Martial: kegyetlenül bevágta a labdát a hálóba, nagyon magabiztos megmozdulás volt. Azonban a mérkőzés többi részében ő sem tudta megváltani a világot. Az látszik, hogy jobban érzi magát ezen a poszton, mint szélen, volt több jó bemozgása, csak a labdák nem jöttek jó ütemben. 6

 

 


Cserék:

 

Juan Mata (Lingard helyett a 80. percben): sajnos vele sem lendült fel a csapat. -

 

Mason Greenwood (Rashford helyett a 88. percben): biztos, hogy ilyen későn kellett becserélni őt? -

 

Andreas Pereira (James helyett a 88. percben): talán ha fordítva lett volna, a középpályán masszívabbak lettünk volna a második felesben. -

 


A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Aaron Wan-Bissaka

 


A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!