Játékosértékelés: Newcastle United - Manchester United
Lássuk a Newcastle elleni mérkõzést a számok tükrében!
Edwin van der Sar: A veterán portásnak nagyon kevés dolga akadt a hazaiak korai nyomását követõen, ugyanis összességében a United uralta a játékot. 6
John O'Shea: Ismét bejátszotta a pálya jobb szélét, de kevés labdát kapott Nanitól a támadások építéséhez. Csak nagyon ritkán kellett védekezésben teljesítenie, míg a meccs végén döntõ jelentõségû becsúszás fûzõdik a nevéhez. 6
Patrice Evra: Remek labdát tálalt Giggs elé, amelybõl megkezdõdhetett volna a gólgyártás, védelemben nem akadt dolga. 6
Chris Smalling: Szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem lett nagyobb baj abból, hogy egy pillanatra nem figyelt Lovenkrandsra, a második játékrészre azonban összekapta magát. 6
Nemanja Vidic: Úgy harcolt, ahogy egy Mr. Megbízható becenevû játékostól elvárható. Ismét remek teljesítményt láthattunk a védelem közepén a szerb bekktõl. 7
Anderson: Fantáziátlan játék jellemezte, és még szerencséje is volt, hogy a második félidõben a tizenhatoson belül nem fújták be a Lovenkrands elleni szabálytalanságát. 6
Ryan Giggs: A második félidõben tisztán fejelhetett, amibõl akár gól is születethetett volna, aztán pedig egy abszolút ziccert hibázott a tizenhatoson belül. 5
Nani: Feljavult a játékba a második félidõre, és több veszélyes beadással, illetve elfutással teremtett veszélyt a Toon védõinek számára, de a végtermék nélkül. 7
Michael Carrick: Volt néhány remek labdája, illetve betörése a középpálya közepén, de nem tudta feltörni a reteszt a United támadói számára. 7
Wayne Rooney: Élénknek tûnt két mérkõzéses eltiltását követõen, de nagy helyzetet hagyott ki az elsõ 20 percben pedig akár góllal térhetett volna vissza. 7
Javier Hernandez: Hatalmas ziccert puskázott el, amikor már a mérkõzés elején elõnyhöz juttathatta volna a Vörös Ördögöket, majd sárga lapot kapott mûesésért a hosszabbításban. 6
Cserék:
Antonio Valencia (Anderson helyére a 70. percben): Nem tudott hatással lenni a csapat játékára. 6
Michael Owen (Nani helyére a 81. percben): Nem éppen a legszebb fogadtatásban részesítették a hazai szurkolók, és a gyõztesgólt se tudta megszerezni. 6
Manchester Evening News
Neked mi a véleményed a csapat teljesítményérõl?
MEN
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Crystal Palace
Premier League 28. fordulóOld Trafford
2026-03-01 15:00
Premier League 27. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Manchester United | 27 | 48 | 37 | +11 | 48 |
| 5 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 27 | 29 | 31 | -2 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Crystal Palace
Premier League, 28. forduló