Ígéret földjén - 1. rész

Rengeteg játékos megfordul a Manchester Unitednél, sokan a klubnál nevelkednek gyerekkoruk óta, mások tiniként jönnek az utánpótláshoz abban a reményben, hogy idővel a felnőtt csapat tagjaivá válnak.


Azonban ez a megtiszteltetés nem mindenkinek adatik meg. Sokan kölcsönbe kerültek, utána pedig eladta a klub, mások pedig csak a tartalékig jutottak vagy nagyon kevés lehetőséget kaptak a nagyok között. Vannak olyan fiatalok, akikért 2-3 milliót (sőt többet is) kifizet a klub, ami után a szurkolók közül páran azonnal a kezdőcsapatba várják őket és a megváltót látják benne - az esetek túlnyomó részében helytelenül.

 

De vajon az U-csapatokban játszó és tehetségként kikiáltott játékosok pályafutása milyen utat járt be az elmúlt 9-10 év során?

 

Erre a kérdésre választ keresve kerül fel a honlapunkra a cikksorozat első része. Nem célunk az összes távozott játékos karrierjének bemutatása, de van néhány olyan labdarúgó, akik ígéretek voltak és talán azok is maradtak, mert komoly pályát nem sikerült befutniuk, vagy épp más klubnál alapemberré váltak.

 

Mame Biram Diouf: ki gondolná, hogy a szenegáli csatár már 31 éves? A Vörös Ördögök 2009 nyarán a Molde gárdájától vették meg, de kölcsönben még a norvég klubnál játszott az év végéig. 2010 elején az Old Traffordra érkezett és január 9-én be is mutatkozhatott. Azonban a felnőttek között csak 9 lehetőség jutott neki, abból is csupán 3 kezdőként. Egy gólt szerzett, a Burnley kapujába talált be. A szezon végét követően a klub ismét kölcsönadta Mamét, ezúttal a Blackburnt erősítette egy szezonon át, majd 2012 januárjában a manchesteriek eladták a Hannovernek. A németeknél kiválóan játszott, 71 meccs alatt 35 gólt lőtt és 15 gólpasszt is kiosztott, ami felkeltette a Stoke City érdeklődését, a Fazekasok pedig 2014-ben le is igazolták. Azóta ott játszik - jelenleg a Championshipben szenved a City. A szenegáli válogatottban 51 meccsen 10 gólt lőtt.

 

Ritchie De Laet: kétszeres angol bajnok játékos, aki 2009-ben a Stoke City-től érkezett az Álmok Színházába. A United többször is kölcsönadta őt, játszott a Sheffield Unitedben, a Preston North Endben, a Portsmouth-ban és a Norwich-ban is, mielőtt a Leicester 2012 nyarán megvásárolta. A United tartalékcsapatában rendszeresen játszott, alapemberré vált, de a felnőttek közt csak hat alkalommal szerepelhetett. 2009-ben ő is kapott érmet a bajnoki címért, majd 2016-ban a Leicesterrel megduplázta Premier League címeinek számát. Jelenleg hazájában focizik, a Royal Antwerp csapatát erősíti.

 

 

Frederic Veseli: az egyik olyan játékos, akit sokan azonnal a kezdőbe vártak úgy, hogy előtte alig lehetett hallani róla. 19 évesen a Man City-től érkezett - ingyen. Vajon miért gondolta bárki is, hogy azonnali megoldás lesz jobb bekk poszton??? Másfél év jutott neki Manchester vörös felében, majd a klub ingyen odaadta az Ipswich-nek, ahol 1 meccset játszott. Előbb kölcsönadta őt a Town a Port Vale-nek, majd eladta neki. Onnan átköltözött Svájcba, majd az Empolihoz igazolt, ahol jelenleg is játszik. Serie A-ban 48 meccs került a lábába, jelenleg az olasz második vonalban vitézkedik. 22 alkalommal játszott eddig az albán válogatottban.

 

Ryan Tunnicliffe: a 183 cm magas középpályás manchesteri pályafutásának legnagyobb nyertese talán az édesapja volt, aki azzal, hogy a "kis" Tunnicliffe pályára lépett a Newcastle elleni Ligakupa mérkőzésen, komoly összeget zsebelt be egy évekkel ezelőtti fogadásával. Ryan két meccset kapott a Unitedben - mindkettő Ligakupa - úgy, hogy a tartalékok alapembere volt előtte. Több alkalommal kölcsönadta a klub, majd végül 2014-ben a Fulhamhez került. Három és fél év - valamint több kölcsön - után a londoni gárda eladta a Millwallnak, onnan pedig idén nyáron a Lutonnál kötött ki. A Championshipben szereplő újonc csapatában alapembernek számít. Az angol másodosztályban egyébként már 200-nál is több találkozón játszott.

 

Michael Keane: a 2010-es évek manchesteri utánpótlás nevelésének egyik legnagyobb eredménye. A védő az angol U19, U20 és U21 után a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, sőt már 9 meccsen pályára léphetett. A Vörös Ördögök őt is többször kölcsönadták. Megfordult a Leicesternél, a Derby-nál, a Blackburnnél és a Burnley-nél, utóbbi 2015 januárjában 2,3 millió fontért megvásárolta. Két és fél év múlva az Everton tízszeres áron vette meg. A Unitedben ötször szerepelt, a Championshipben 86 meccs van a lábában, míg a Premier League-ben ebben a szezonban túllépheti a 150. szereplését. Az immár 26 éves Michael alapembere a Stolverkosok védelmének, remekül olvassa a meccseket, okosan játszik, erős a levegőben és a földön is.

 

Nick Powell: a Crewe-tól 4 millió fontért 2012-ben vásárolt Nick 9 alkalommal szerepelt a United felnőttjei között és a Wigan ellen gólt szerzett a PL-ben. Sok szurkoló őt is megváltóként kezelte, de az akkor 18 éves focista még szinte semmilyen rutinnal nem rendelkezett. A klub kölcsönadta a Wigannek, a Leicesternek és a Hullnak is, majd 2016-ban a Latics leigazolta őt, ahonnan idén nyáron a Stoke City-hez került. A Wigannél töltött időszaka volt talán a legeredményesebb, hiszen 140 találkozó alatt 41 gólig és 18 gólpasszig jutott. A másodosztályban 90 meccset nyomott le eddig, idén azonban csak 3 mérkőzésen szerepelt a Stoke-ban.

 

 

Angelo Henriquez: voltak olyanok, akik a chilei csatárt Chicharitóhoz hasonlították és abban bíztak, hasonló sikereket ér el, mint a mexikói. Azonban tévedtek, Angelo nagyon messze volt Hernandez teljesítményétől. 2012-ben az Universidad de Chile csapatától érkezett az Old Traffordra, ám fél év után a klub a Wiganhez küldte kölcsönszerződéssel. Eladása előtt megfordult a Zaragoza és a Dinamo Zagreb csapatainál is, végül utóbbi vette őt meg 2015-ben. Onnan 2018-ban a mexikói Atlashoz szerződött, fél évnyi foci után pedig visszatért nevelőegyesületéhez. A Premier League-ben csak a Wigannel szerepelt, leginkább a horvát bajnokságban brillírozott, a zágrábi klubnál 129 meccsen 51 gólt és 15 gólpasszt termelt.

 

Ben Amos: az angol kapus 11 évesen érkezett a Unitedhez, ahol nagy ígéretnek tartották, de szerencsétlenségére volt és van a keretben egy David De Gea, aki mellett nem sok esélye maradt. Összesen 7 meccset kapott a felnőttek között 2015-ös távozásáig. Manchesteri időszaka során megszámlálhatatlan alkalommal került ideiglenesen más klubokhoz, játszott így a Peterborough, a Molde, az Oldham, a Hull, a Carlisle és a Bolton csapataiban is. A Wanderers vette meg végül, ám onnan is többször kölcsönbe került. Idén nyáron a Charltonhoz igazolt, ám a Championshipben még nem lépett pályára új gárdájában. Az angol második vonalban 95 meccsen játszott, melyek közül 18-at kapott gól nélkül hozott le.

 

Bebe: a semmiből felbukkanó portugál szélső horribilis összegért érkezett Manchesterbe. Talán nevetségesnek hangzik a 7,4 millió fontos összeget horribilisnek jellemezni, ám előélete és hírneve alapján mindenképp megállja a helyét. A Unitedben két gólt "termelő" Thiago 7 meccsen szerepelhetett a klub színeiben. Néhány alkalommal megfordult a tartalékok között is, ám leginkább kölcsönben játszott - a Besiktas, a Rio Ave, a Pacos de Ferrerira klubokat erősítette. 2014 nyarán a Benfica megvásárolta közel 3 millió fontért, de a portugálok is kölcsönadták őt. Spanyolországba került és a La Ligában 110 találkozón szerepelt. Jelenleg a spanyol másodosztályú Rayo Vallecano támadója, idén 10 meccsen 2 gólt szerzett.

 

 

Federico Macheda: az olasz játékos tiniként mutatkozott be a Unitedben és akkor úgy tűnt, óriási jövő áll előtte. Azonban ez nem így lett, hiszen a 36 lejátszott mérkőzése alatt csak 5 gólig jutott. Egy biztos, bemutatkozó meccsén az Aston Villa ellen lőtt góljára sokan emlékeznek. 2009-es debütálása után két évvel a Sampdoria kölcsönvette őt, utána a QPR, a Vfb Stuttgart, a Doncaster és a Birmingham is megszerezte őt ideiglenesen. 2014 júliusában a Cardiff City leigazolta, ám két évvel később klub nélkül maradt. Fél évig ez volt a helyzet, majd hazatért Olaszországba, a Novara együtteséhez, ahonnan 2018-ban leszerződtette a Panathinaikos. Jelenlegi csapatánál a legeredményesebb, hiszen eddigi 33 találkozója alatt 13 gólt lőtt.

 

Folytatjuk...


 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!