Manchester United 1-1 Everton

Egy szabálytalan góllal szerzett vezetést az Everton az Old Traffordon, melyre csak egy gól érkezett a United részéről.


Tizenhét másodperc elég volt az első helyzetig, a vendégek kapuja előtt pattogott a labda, mely Lingard elé került, a támadó azonban centiket tévedett, mellé lőtt.

 

A 2. percben Holgate ívelt kapura, De Gea a léc fölé tolta a játékszert.

 

Érdekes felállással próbálkozott Duncan Ferguson, aki 4-2-2-2-es hadrenddel küldte csapatát az Old Trafford gyepére.

 

A 10. percben Lindelöf zseniális indítással ugratta ki Rashfordot, aki kapu felé tört, ám lövése mellé szállt. Másodpercekkel később McTominay káprázatosan passzolt a védelem mögé James-t megjátszva, a szélső a hosszú alsót célozta meg, de a labda elsuhant a kapufa előtt és a játéktéren kívül került.

 

Lüktető első húsz percet láthattunk, mindkét oldalon voltak lehetőségek, emellett azonban sok szabálytalanság is jellemezte a mérkőzést.

 

A 26. percben kiváló helyről végezhetett el szabadrúgást Rashford, nagyszerű próbálkozás volt ez tőle, de Pickford nagyot védett.

 

Hatalmas labdabirtoklási fölényben játszottak a Vörös Ördögök, 72-28% volt az arány ebből a szempontból, míg 27. perc alatt 166 manchesteri átadás mellett csupán 62 jutott az Evertonnak.

 

A 30. percben Calvert-Lewin átlövését fogta De Gea, aki kiheverte meccs elején összeszedett kisebb sérülését.

 

A 36. percben egy szöglet után De Gea nem tudta kiütni a labdát, ami a hosszún álló Lindelöfről a kapuba pattant. Calvert-Lewin lenyomta a kapust, de a VAR után sem vették el a gólt, így megszerezte a vezetést az Everton.

 

 

Sajnos nem sikerült komolyabb helyzetet sem kialakítani a szünetig, így a félidőben a vendégek vezetésével vonultak az öltözőkbe a csapatok.

 

Fordulás után Fred és Rashford lövéseivel indult a játék, de egyikük sem talált kaput.

 

Az 52. percben Fred végzett el szabadrúgást jobb szélről, Maguire felé szállt a labda, de a védő nem érte el, így kirúgással folytatódott a találkozó.

 

A 61. percben Shaw indult előre, majd váratlanul lövésre szánta el magát, Pickford nagyot védett, a kipattanót James küldte kapura, de Lingardot találta telibe.

 

Greenwood beállt Lingard helyett, a fiatal támadó jobb szélre került, James átkerült bal oldalra. A 69. percben ők ketten hoztak össze egy lövőhelyzetet, Mason beadását James lőtte kapura, de Pickford fogni tudta a labdát.

 

A 70. percben egy szöglet után Lindelöf tekert, de centiket tévedett.

 

A 72. percben kontrázhatott az Everton, Shaw óriásit mentett, pedig középen üresen futott fel az ellenfél játékosa, ha eljutott volna hozzá a labda, közel kerülhetett volna a liverpooli gárda a 2-0-hoz.

 

Öt perccel később James indult középre, Greenwoodot találta meg, aki 17 méterről a kapufa mellé célzott, Pickford nem ért oda, nagyon kiválóan helyezett lövéssel egyenlített ki a United.

 

Két perc múlva Rashford szabadrúgását öklözte ki Pickford, a kapus nem merte fogni a lövést.

 

A 84. percben az egész meccsen nagyon gyengén játszó Iwobi lövését De Gea tolta szögletre. Nagyon kellett ez a védés!

 

Már a rendes játékidő is letelt, amikor Rashford megint próbálkozott, de nagyon gyenge kísérlet volt.

 

 

Premier League, 17. forduló
Manchester United 1-1 Everton
Old Trafford

 

Vezette: Michael Oliver

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - Fred, McTominay - James(Mata 86.), Lingard(Greenwood 65.), Rashford - Martial
Nem használt cserék: Romero, Tuanzebe, Williams, Young, Pereira

 

Everton: Pickford - Coleman, Keane, Mina, Digne(Baines 25.) - Holgate, Davies - Iwobi, Bernard(Kean 70.(Niasse 89.)) - Richarlison, Calvert-Lewin
Nem használt cserék: Stekelenburg, Niasse, Gordon, Martina, Tosun

 

Gólszerző: Greenwood 77' illetve Lindelöf 36' (öngól)

 

Sárga lap: Lindelöf illetve Davies, Richarlison

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!