Játékosértékelés: Watford 2-0 Manchester United

Lássuk, hogyan értékelte a játékosok watfordi teljesítményét a ManUtdFanatics.hu szerkesztősége...


David De Gea: statisztikák szerint az előző szezon eleje óta nincs olyan játékos, aki több gólt hozott volna össze saját hibájából, mint ő, szám szerint hatot. Ebből egyet ezen a találkozón mutatott be, nem is akármilyet. Sokkoló volt látni azt, tőle nem megszokott ez. Az talán aggasztóbb, hogy megint volt olyan szöglet, ami után kiejtette a labdát, pedig most nem is volt akkora kontakt az ellenfél játékosával, mint az Everton ellen. 3

 

 

Aaron Wan-Bissaka: védekezésben volt 1-2 nagyon fontos megoldása, de sok esetben nem nagyon tudott mit kezdeni Deulofeuval. A tizenegyes előtt hatalmas butaságot csinált, talán amikor kezdett becsúszni, már tudta, hogy nem lesz eredményes a belépője. Támadásban egyenlő a nullával, rengeteg labdaeladás, technikai hiba jellemezte az ellenfél térfelén mutatott játékát. 23 pontos átadása mellett 17 pontatlant adott, 7 hosszú labdájából 1 talált társat. Talán leggyengébb meccse volt ez. De talán ami a legdühítőbb volt, hogy 5-6 alkalommal is fent maradt, lassan futott vissza, miután eladta a labdát, így gondban hagyva a társakat. 3

 

Victor Lindelöf: nem tudott kiemelkedőt nyújtani, sokszor meggyűlt a baja Deeney-vel. 4

 

Harry Maguire: dolgozott keményen, de a második félidőben, amikor már leginkább az ellenfél térfelén volt, sok nagyon rossz megoldása volt. 5

 

Luke Shaw: ment előre, Pogba beállása után még többet, mint előtte, védekezésben neki is volt 1-2 komolyabb mentése, de több kell tőle is. 5

 

Fred: egész meccsen robotolt, védekezésben és támadásban is több remek megoldása volt, sajnos társai nem voltak ma. A legtöbb helyzetet ő alakította ki, magabiztosnak tűnt. 7

 

Scott McTominay: ma nem ő volt a domináns a középpályán. Nagyon pontatlanul játszott, lassan járatta a labdát. 4

 

Daniel James: teljesen súlytalan, semmi támogatást nem kap hátulról, egyedül nem tud mit tenni két védővel szemben. 3

 

Jesse Lingard: neki kellett volna mozgatni a csapatot, ami nagyon nem ment. Bár volt 1-2 jó mozgása, amivel területeket nyitott, de ez édes kevés. 3

 

Marcus Rashford: az utóbbi hetekkel ellentétben ma nem tudott a csapat élére állni, semmi extrát nem adott a támadójátékhoz. 4

 

Anthony Martial: érdekes, mert 3 helyzetet alakított ki, de ő maga szinte semmi veszélyt nem jelentett a kapura. Egyelőre nem nagyon tudni, mit is akarunk vele csatár poszton, mert lekészítései sem a legjobbak. Sokszor fejben sem igazán tud gyorsan reagálni dolgokra, és ami nagy baj, hogy nagyon sok esetben, amikor rávezeti a védőre, vagy hosszan tolja meg és szerelik, vagy csak simán leszerelik. 4

 

 

Cserék:

 

Mason Greenwood (James helyett az 57. percben): neki is volt egy olyan nagy helyzete, mint Lingardnak, ő is ugyanúgy oldotta meg. Nem volt éles ma. 4

 

Paul Pogba (Lingard helyett a 63. percben): a sok gyenge teljesítmény között Pogba játékán nem is látszott, hogy több hónapot kihagyott. Vele jobban mozgott a csapat, de kellettek volna társak mellé. 6

 

 

Juan Mata (McTominay helyett a 71. percben): súlytalan, lassú, körülményes játék. -

 

 

A csapat legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Fred

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!