Manchester United 1-3 Manchester City

Az első félidőben lerendezte a mérkőzést a City, és nagyon közel került a továbbjutáshoz.


Jól, lendületesen kezdett a United, több ígéretes támadást is vezettek Rashfordék, az egyik ilyennél nagyot mentett a kapu előtt Fernandinho.

 

A City sok szabálytalansággal próbálta tördelni a hazaiak játékát.

 

Az első 10 perc után kezdte átvenni az irányítást a City, beszorította tizenhatosa elé a Unitedet, melynek meg lett az eredménye a 17. percben; Silva kapott labdát, aki jobbról befelé tört és kíméletlenül kilőtte a hosszú felsőt, De Gea tehetetlen volt. 1-0 a vendégeknek.

 

A gól után is a City uralta a meccset, leginkább a hazai térfélen járt a labda. A 24. percben majdnem másodszor is a kapuba került a játékszer, de Sterling két próbálkozását is blokkolták a védők, előbb Lindelöf, majd Jones.

 

A 33. percben Silva nagyszerű labdával indította Mahrezt, Lindelöf nem tudott tisztázni, így a szélső egyedül mehetett a kapusra, akit kicselezett, majd a kapuba gurított, 2-0 a vendégeknek.

 

Hat perccel később James sarkazgatott könnyelműen az ellenfél tizenhatosánál, melyből kontráztak a Kékek, De Bruyne bolondot csinált Jones-ból egy csellel, lövését védte De Gea, ám a kipattanó Pereiráról a hálóban kötött ki, 0-3!

 

A 43. perc elején jobbról érkezett kiváló beadás a United kapuja elé, de Sterling nem tudott betalálni. A meccs ezen szakaszában a manchesteri védelem - melynek közepén látszott az összeszokottság hiánya - ekkor átjáróház volt.

 

Egy perccel később Pereira próbálkozott átlövéssel, de csúnyán kapu fölé bombázott.

 

Ez volt a félidő utolsó eseménye, sajnos úgy tűnt, a vendégek a párharc első meccsén el akarták dönteni a továbbjutást, és jó irányba is haladtak.

 

A második félidőre sikerült rendezni a sorokat, a védelem már nem volt annyira lyukas, mint az első félidő második felében, ám a támadások továbbra is hiányoztak.

 

Lassan csordogált a mérkőzés, a City már nem nagyon akart ebből többet kihozni, a United pedig nem sokat tudott tenni egészen a 70. percig, ekkor egy labdaszerzés után Greenwood nagyszerűen indította Rashfordot, aki magabiztosan gurított el Bravo mellett, megszerezve a szépítő találatot.

 

Hamar válaszolhatott volna a City, de Sterling átadása után Mahrez lövését könnyen fogta De Gea.

 

Sajnos a gól nem tudta felpörgetni a Vörös Ördögöket, akik rengeteg hibával fociztak.

 

Nem is változott az eredmény, nehéz bármi pozitívat mondani az első 90 perc után, hacsak azt nem, hogy a visszavágóra lehet tartalékolni.

 

 

Ligakupa, elődöntő
Manchester United 1-3 Manchester City
Old Trafford

 

Vezette: Mike Dean

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Jones, Williams - Fred, Pereira - James(Gomes 64.), Lingard(Matic 46.), Rashford - Greenwood(Martial 81.)
Nem használt cserék: Romero, Dalot, Mata, Chong

 

City: Bravo - Rodri, Fernandinho, Otamendi - Walker, De Bruyne(Jesus 80.), Gündogan, Mendy - Mahrez, B. Silva, Sterling
Nem használt cserék: Ederson, Cancelo, Foden, Silva, Garcia, Cancelo, Agüero

 

Gólszerző: Rashford 70' illetve B.Silva 17', Mahrez 33', Pereira 39' (öngól)

 

Sárga lap: Lingard, Fred, Williams illetve Rodri, Walker

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!