Shaw: Elégedett vagyok az új szerepkörömmel
A Manchester United védője, Luke Shaw arról beszélt, új pozíciójában való szereplése hogyan segítette szezonbeli legjobb formájának elérésében.
A 24 éves játékos a védelem bal szélén játszva szerzett hírnevet magának, először a Southamptonnnál, majd 2014-től az Old Traffordon.
Azonban az elmúlt hónapok során Ole Gunnar Solskjaer három belsővédős felálláskor új helyen, Harry Maguire melletti baloldali belső védő poszton vette be Shawt.
A Club Brugge elleni Európa-liga legjobb 16 közé jutásért vívott párharc visszavágóját megelőzően Shaw most beszámolt róla, hogyan alkalmazkodott a számára új kihíváshoz.
"Hogy őszinte legyek, az előző szezonban párszor már szerepeltem ebben a pozícióban és ezt élvezem is" - kezdte.
"Ne értsenek félre - nincs túlzottan nagy különbség ahhoz képest, mint amikor szélsővédőt játszok. Gyakorlatilag ugyanott szerepelek [a pályán]."
"De én ezt élvezem és ahogyan korábban is elmondtam, bárhol akar játszatni a menedzser, én boldogan vállalkozom a feladatra és adok bele mindent a csapat érdekében."
A téli szünet óta a ballábas angol válogatott játékos kétszer is a három belsővédős rendszerben jutott szóhoz - a Chelsea elleni 2-0-s idegenbeli bajnoki siker, és a három nappal későbbi belgiumi 1-1-es Európa-liga odavágó alkalmával.
Shaw ennek kapcsán pedig fontosnak tartotta kiemelni a menedzserétől kapott biztatást és támogatást.
"Szerintem az egész keret szempontjából hihetetlenül jól kezeli az embereket és mindenkinek mosolyt tud csalni az arcára. Ezt mindennap látni lehet" - tette hozzá.
"Ő fantasztikus, a játékostársaim pedig nagyon élvezik a közös munkát, főleg most, hogy egyre jobb eredményeket tudunk elérni. A csapat kezd visszatérni a megfelelő útra, emellett pedig sérülés után is egyre több játékosunkra számíthatunk."
"Nagyon fontos második felének nézünk elébe a szezonnak, Ole pedig eddig nagyszerű munkát végzett. Mi mindannyian nagyon élvezünk a keze alatt dolgozni és továbbra is a megfelelő eredményeket kell elérnünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Manchester United - Club Brugge
Európa-liga legjobb 16 közé jutásért, 2. mérkőzés ÉLŐ