Játékosértékelés: Manchester United 2-0 Manchester City

Lássuk a Manchester City elleni hazai bajnokit a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


David de Gea: Hamar nagy védést kellett bemutatnia Sterling helyzeténél, és volt még több nagy mentése is Foden vagy Gabriel Jesus helyzeteinél. A kapujára nagy nyomás helyeződött, főleg a második félidőben, de ő végig jól állta a sarat. 8

 

 

Aaron Wan-Bissaka: Támadójátékban hatalmas fejlődést mutatott be és már-már szélsőket megszégyenítő módon szlalomozott (tudjuk, hogy korábban az volt). Védekezésben könyörtelenül szerelt minden elébe kerülő City-s játékost. Nagy meccse volt. 8

 

Victor Lindelöf: Ismételten jól feküdt neki a három belsővédős rendszer. Elegánsan és higgadtan oldotta meg a dolgát, szinte hiba nélkül. 7

 

Harry Maguire: Rengeteg dolga akadt a nagy City-nyomás közepette és úgy fejelgette ki a labdát a kapu elől, mintha fóka lenne egy állatkertben. Nagyon kellett az ő visszatérése a védelembe erre a meccsre, kapitányként pedig továbbra is szárnyal. 7

 

Luke Shaw: Hatalmas hibát vétett az első félidőben Agüeroval szemben, de ezen kívül hozta a szokásos jó teljesítményét belső védőként. Később kikerült a szélre, de ott is jól állta a sarat. 7

 

Brandon Williams: Az utóbbi hetekben kevesebb lehetőséget kapott, ez a meccs pedig egy kicsit nagy falatnak bizonyult számára. Sokat lépett fel a támadásokhoz, ebben nem volt hiba, de védekezésben sok pontatlanság és figyelmetlenség jellemezte. 6

 

Nemanja Matic: Hatalmas szereléssel mentett utolsó emberként Agüeroval szemben, emellett pedig sallangmentesen és fegyelmezetten támogatta a támadásépítéseket és tette oda magát védekezésben. 8

 

Fred: Kezd városi derbi specialistává válni? Szinte minden támadás tőle indult, igyekezett gyorsítani az akciókat. Jogos büntetőtől fosztották meg és kapott jogtalanul sárga lapot. 8

 

 

Bruno Fernandes: Két gólpasszal is zárhatott volna, ugyanis előbb parádés labdát tálalt Daniel James elé, amelyből még nem lett gól, de aztán Anthony Martial a szabadrúgásból történő csippentését már gólra váltotta. Talizmán. 8

 

Daniel James: Végre a sebességéből újra előnyt tudott kovácsolni, de a döntései és a helyzetkihasználásai még mindig önbizalomhiányról árulkodnak. Értjük, hogy nagyon kellene már neki a gól, de ez gyakran önzőséghez vezetett nála. 7

 

Anthony Martial: Parádés góllal juttatta vezetéshez a csapatot és Ederson első hibájából majdnem duplázni tudott, de aztán megsérült. Reméljük nincsen komolyabb baja. 8

 

 

 

Cserék:

 

Eric Bailly (Williams helyére a 78. percben): A tapasztalat és az agresszivitás vegyítése segített a csapat védekezését még jobban megerősíteni. 6

 

Scott McTominay (Martial helyére a 78. percben): Parádés helyzetfelismerés, nagyszerű gól. 7

 

Odion Ighalo (Fernandes helyére a 88. percben): Nagyon jól tartotta meg a labdákat szorult helyzetben.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Aaron Wan-Bissaka

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások