Hivatalos: A United meghosszabbította Ighalo kölcsönszerződését

A Manchester United megállapodott a Shanghai Greenland Shenhuaval Odion Ighalo kölcsönszerződésének meghosszabbításáról.


A nigériai csatár maradása május 31-én ért volna véget, de így most a Vörös Ördögökkel fog maradni 2021. január 31-ig, lehetővé téve számára, hogy tovább építse lenyűgöző kezdete után az életét azzal a klubbal, amelynek gyerekkora óta szurkol.

 

Ighalonak eddig négy gólja van nyolc mérkőzésen, amihez hozzátartozik az is, hogy legalább egy gólt lőtt mind a három meccsen, amikor kezdő volt - a Club Brugge, a Derby (2), és a LASK ellen is.

 

 

A mai megerősítés egy nagy lendületet adhat a United menedzserének, Ole Gunnar Solskjaernek, aki továbbra is a keretet készíti fel az ebben a hónapban folytatódó kompetitív labdarúgásra.

 

A Premier League június 17-én tér vissza, az FA-kupa negyeddöntői pedig a június 27-ei és 28-ai hétvégén lesznek. Ugyanakkor a tényleges dátumokat még véglegesíteni kell, és a ManUtd.com kellő időben közölni fogja a részleteit a United átütemezett meccseinek.

 

Ighalo reméli, hogy majd ott folytathatja, ahol abbahagyta, miután megnyerte a Unitednál a hónap gólja díjat márciusban. A gól egy elképesztő lövés volt az utolsó meccsünkön, ami egy lenyűgöző 5-0-s győzelem volt az ausztriai LASK ellen az Európa-ligában.

 

Az első mérkőzés a Linzer stadionban március 12-én csütörtökön már a jövőbeli események jele volt, mivel a COVID-19 járvány miatt zárt kapuk mögött játszották. Ugyanez vonatkozik a 2019/20-ban fennmaradó összes többi mérkőzésre.

 

 

Solskjaer előző héten már megvitatta Ighalo kölcsönszerződésének kilátásait, amikor ő volt a különleges vendége az MUTV csoportos beszélgetésének.

 

A menedzser azt mondta: "Ők [Shanghai Greenland Shenhua] nagyszerűek voltak felénk, mivel megengedték neki, hogy álmai klubjában játsszon. Ez egy álom volt számára, és remélhetőleg be tudja fejezni azt, amit elkezdett, és trófeát nyer velünk."

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!