Bruno üzenete a szurkolóknak

Bruno Fernandes szerint ő és csapattársai péntek este egy céllal térnek vissza a labdarúgó pályára, a győzelemért. Paul Pogba és Marcus Rashford már bevethető, ezért úgy véli, hogy a Vörös Ördögök még komolyabb erők lesznek, mint korábban.


A portugál játékos kizárólag a ManUtd.com-nak nyilatkozott a Premier League újraindulása, és a Tottenham Hotspur elleni mérkőzés előtt.

 

Elárulta, hogy a játékosok már nagyon várják, hogy visszatérjenek a játékba és folytatódjon a pontvadászat a legjobb négy közé kerülésért. Pogba és Rashford edzésbe való visszatérése tovább fokozzák a várakozásokat, és Fernandes, aki még nem játszott együtt egyikőjükkel sem, várakozással tekint a jövőbe.

 

"Mindenki nagyon jól van. Örülünk, hogy újra játszhatunk, mert hosszú volt a leállás, soha nem történt még ilyen a futball történetében" - mondta. "Ez velünk most megtörtént, és azt hiszem, hogy más dolgokat is megtanulhatunk a labdarúgáson kívül az életben, hogy mi az ami fontos, például az egészség. De azt hiszem, most itt az ideje, hogy csak a labdarúgásra gondoljunk, és arra, hogy mit tudunk jól csinálni [csapatként]."

 

"Nagyszerű formában voltunk nagy eredményekkel mielőtt ez történt, és folytatni akarjuk a munkát. Bizonyára mindenki úgy érzi, hogy képesek vagyunk továbblépni és folytatni a korábban megkezdett utat."

 

"Úgy gondolom, hogy könnyű lesz összejátszani Paul-al és Marcusszal" - tette hozzá. "Ők a Premier League két legjobb játékosa, olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek sokat segíthetnek nekünk. Ezt már megmutatták, és azt hiszem, hogy most mindkettőjükkel erősebbek leszünk, mint korábban. Most mindenki játékra alkalmas, jobban tudunk teljesíteni az edzőpályán, és természetesen a mérkőzéseken."

 

"Az üzenet, amelyet a rajongóknak szeretnék továbbadni, az, hogy tovább fogunk fejlődni, több és több erőfeszítést próbálunk tenni, hogy a lehető legjobbak legyünk. Nehéz elfelejteni a rajongókat, mert a labdarúgás róluk szól. Nagyon nehéz lesz a rajongóink nélkül játszani, ám most egy hosszú megállás után a legfontosabb dolog az, hogy újra játsszunk és a pályán legyünk."

 

"Megpróbálunk a rajongóinknak élvezetet nyújtani az otthonukban, mert most így kell lennie, de hamarosan együtt térünk vissza a stadionba. Most azonban meg akarjuk nyerni a mérkőzést nekik."

 

 

A United újraindítást követő első erőpróbája a Spurs ellen lesz, amelynek élén régi menedzserünk, Jose Mourinho áll. Fernandes kijelentette, hogy valójában még soha sem találkozott honfitársával, de elismerte edzői minőségét.

 

Míg Ole Gunnar Solskjaert Pogba és Rashford játékra alkalmassága ösztönzi, addig a péntek esti házigazdák Harry Kane visszatérésével dicsekedhetnek, aki szintén felépült sérülése után.

 

Fernandes továbbra is bízik abban, hogy a csapat képes jó játékkal előállni, amikor az számít, különösen a legutóbbi bajnoki győzelem után a Manchester City felett, a kényszerű leállás előtt. A portugál elhatározása, hogy nagy szerepet játszik a Vörös Ördögök jövőbeli sikerében, és ragaszkodik ahhoz, hogy ezek a játékosok elérik céljaikat.

 

"Azt tudtam, hogy ez a klub azért van, hogy mindent megnyerjen" - jelentette ki. "Erre összpontosítok, ezért választottam a Manchester Unitedet. Itt akarok lenni, bajnok lenni és címekért harcolni."

 

"Számomra a személyes céloknak mindig nagyobbaknak kell lenniük, mint korábban, és a személyes cél ugyanaz, mint a csapaté - helyet szerezni a Bajnokok Ligájában. Úgy gondolom, hogy ez a csapat megérdemli a Bajnokok Ligájában való részvételt."

 

"Az első néhány meccs után talán egyes játékosok nem ismertek engem, és most készen állnak arra, hogy ellenem játsszanak" - tette hozzá. "De kész vagyok és izgatottabb leszek, és több motivációm lesz arra, hogy jobb és jobb legyek. Ez a célom."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Tottenham Hotspur - Manchester United

Premier League 30. forduló ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!