Beharangozó: Norwich City - Manchester United
Komoly téttel bíró mérkőzés vár Ole Gunnar Solskjaer csapatára, hiszen az FA-kupa legjobb nyolc csapata között kell megmérkőznie a Norwich gárdájával.
A Kanáriknak nem megy jól a Premier League-ben, ám az idei kupasorozatban már két PL együttest is búcsúztattak, mindkettőt idegenben. A kupa negyedik körében a Burnley-t győzték le, majd egy fordulóval később a Tottenham otthonában jutottak tovább - igaz, akkor csak büntetőkkel.
Ezúttal hazai környezetben - szurkolók nélkül - kell megvívniuk soron következő összecsapásukat, melyen egy minden bizonnyal felforgatott Manchester Unitedet láthatunk majd. Nagy meglepetés lenne, ha a kapuban nem Sergio Romero állna és valószínűleg a Fred-McTominay párosból legalább egy a kezdőcsapatban lesz.
Akik hiányozhatnak:
Norwich: Zimmermann(comb), Hanley(comb), Byram(comb)
United: Jones(láb), Tuanzebe(láb)
Érdekességek:
Legutolsó 8 párharcukból hetet megnyert a United.
1992 óta először jutott el a kupa negyeddöntőjéig a Norwich.
A Vörös Ördögök 13 mérkőzés óta veretlenek, 2017 januárja óta ez a leghosszabb sorozatuk.
A United sorozatban hatodik évben jutott el az FA-kupa negyeddöntőjéig, ami klubrekord.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 69 meccs, 39 United siker, 13 döntetlen, 17 Norwich győzelem, 120-63-as gólarány a Vörös Ördögök javára.
FA-kupa mérleg: 5 meccs, 2 United siker, 3 Norwich győzelem, 7-7-es gólarány.
Párharcok a kupában:
1905-06 United-Norwich 3-0
1958-59 Norwich-United 3-0
1966-67 United-Norwich 1-2
1990-91 Norwich-United 2-1
1993-94 Norwich-United 0-2
A két csapat formája az újraindítás óta:
Norwich: v v
United: d GY
A szezon legeredményesebb játékosai:
Norwich: Pukki 11 gól(0 FA), Cantwell 6 gól(0 FA)
United: Martial 19 gól(1 FA), Rashford 19 gól(0 FA), Greenwood 12 gól(1 FA)
FA-kupa, negyeddöntő
Norwich City - Manchester United
Carrow Road, 2020.06.27. 18:30
Játékvezető: Jonathan Moss
Lehetséges kezdőcsapatok:
Norwich: Krul - Aarons, Godfrey, Klose, Lewis - Vrancic, Trybull - Buendia, Duda, Cantwell - Pukki
United: Romero - Dalot, Lindelöf, Maguire, Williams - Fred, McTominay - Greenwood, Fernandes, Rashford - Ighalo
ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2
A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler 1-en ÉLŐben nézhetitek!
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |