Játékosértékelés: Manchester United 2-1 LASK

Lássuk a LASK elleni Európa-liga nyolcaddöntő visszavágót a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Sergio Romero: Voltak nagyobb védései az első és a második félidő folyamán is. A bekapott gólnál viszont tehetetlennek bizonyult. 7

 

 

Timothy Fosu-Mensah: Védekezésben rendben végezte dolgát, de a támadások segítésekor mindig rossz, de inkább pocsék döntést hozott. Akadt egy nagy helyzete is a kapu előtt, de azt fölé lőtte. 5

 

Harry Maguire: Csapatkapitányi pozíció és sérültek a védelemben ide vagy oda, nehezünkre esik megérteni, hogy miért kell a csapágyasra játszatott angol bekket egy ilyen, szinte tét nélküli meccsen fárasztani. 6

 

Eric Bailly: Szokásos módon hozta a rizikót vállaló megoldásait és játékát, amely nem mindig sült el jól a nagy nyomást kifejtő LASK támadókkal szemben. 6

 

Brandon Williams: Új szerződését nem sikerült annyira jó teljesítménnyel megünnepelnie. A támadóharmadban szinte hatástalan volt, védekezésben pedig nem volt sok dolga. 5

 

Scott McTominay: Sok olyan játékosunk volt, aki jól jött ki a karantén utáni időszakból, ő viszont éppen az ellentábort erősíti. Nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy a mostani teljesítményével képes lehet kiszorítani a csapatból Maticot. Szétszórt volt, sokszor rossz döntést hozott és még az energikussága is megfakult. 5

 

Fred: Ő rá sem volt jó hatással a karantén utáni időszak, de inkább Pogba visszatérése okán. Próbálta mozgatni a szálakat a középpályán, de olyan nagy csodát nem tudott tenni, hogy ne a kispadon üljön a hátralévő Európa-liga meccseken is. 6

 

Juan Mata: Két gólpasszt is jegyzett, amelyből azt szűrhetnénk le, hogy parádés meccse volt, de ez azért messze áll az igazságtól. Mezőnyben voltak jó megoldásai, de igazán nem tudta mozgatni a csapat támadójátékát. A második félidőre feljavult, de rengeteg bosszantó megoldást is láthattunk tőle. 7

 

Jesse Lingard: Érződött, hogy sikerült önbizalmat merítenie a Leicester City elleni góljából. Néhol fineszes megoldásokat is láthattunk tőle és hajtott is, amennyire csak lehetett. A mérkőzés szempontjából fontos volt, hogy a bekapott gól után szinte rögtön tudott egyenlíteni, bár eléggé félő volt, hogy eltotojázza helyzetét. Korai lecserélése kissé érthetetlen volt, de lehet, hogy erőnléti tényezők álltak mögötte. 7

 

 

Daniel James: Mindig képes egy újabb lapáttal rátenni arra a véleményünkre, hogy mennyire formán kívül játszik. Még mindig nagyon fiatal és a legmagasabb szinten rutintalan, de nem igazán értjük, hogy a kezdeti szárnyalása után hogyan válhatott ennyire színtelen, szagtalan, kiismerhető játékossá. 4

 

Odion Ighalo: Olyan szinten sikerült jegelni az elmúlt másfél hónapban, hogy teljesen befásult. Volt néhány nagyobbnak ígérkező lehetősége, de berozsdásodottnak tűnt a mozgása. Nagyon sajnáljuk, hogy ennyire mellőzötté vált, pedig szerintünk a góljaira még szüksége lehetne a csapatnak. 5

 

 

Cserék:

 

Andreas Pereira (Fred helyére a 64. percben): Helyenként meglepően mozgékony és a kapura veszélyesnek tűnő mozgással rukkolt elő a sokak által már többszörösen elűzött játékos. 6

 

Paul Pogba (Lingard helyére a 64. percben): Beállását követően azonnal szinte mindenki őt kereste a labdával, neki pedig láthatóan volt kedve játszani. 6

 

Tahith Chong (Williams helyére a 72. percben): Nagy energiákat mozgósított annak ellenére, hogy baloldali védőt kellett játszania. Sokat futott fel, igyekezett. 6

 

Anthony Martial (James helyére a 84. percben): Bekönyörögte magát, majd megszerezte a győztesgólt. 7

 

 

Teden Mengi (Fosu-Mensah helyére a 84. percben): Már régóta vártuk a bemutatkozását, csak így tovább! 6

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Jesse Lingard

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!