Fortune távozik az U23-asoktól
A Manchester United megerősítette, hogy az U23-as csapat másodedzője, Quinton Fortune távozott a klubtól és a Reading felnőtt csapatánál vállal edzői feladatokat.
Fortune 1999-ben csatlakozott játékosként a Unitedhez, a Vörös Ördögök színeiben eltöltött hét szezonja során pedig 126 mérkőzésen lépett pályára, mielőtt a Bolton Wanderershez igazolt volna.
A Premier League-győztes 2012-ben visszatért a klubhoz, hogy megszerezze edzői képesítéseit, majd 2019 júliusában az U23-as csapat másodedzőjeként kezdhetett el dolgozni.
Az előző idény jól sikerült az U23-asoknak, ugyanis sikerült kivívniuk a Premier League 2 másodosztályából való feljutást. Neil Wood együttese a West Ham mögött a második helyen állt, amikor a szezont félbeszakította a koronavírus világjárvány és a végső helyezésekről a mérkőzésenként megszerzett pontok átlaga döntött.

"Az akadémián mindenki sok sikert kíván Quintonnak új szerepköréhez. Mindegyik edzőnk, csakúgy, mint a játékosaink, hatalmas fejlődésen megy keresztül és ez is egy újabb kiváló példája annak, hogy az egyének is milyen szintlépést tudnak elérni az akadémia rendszerén belül. Az U23-asok feljutása nagy siker volt Neil Wood és stábja számára, szóval szeretnénk köszönetet mondani Quintonnak a benne vállalt szerepéért" - kezdte Nick Cox, a klub akadémiájának vezetője.
"Szerencsések vagyunk, hogy olyan kiváló szakemberekből álló edzői stáb segíti a játékosaink fejlődését, akik hajlandóak arra, hogy nagyobb felelősséget is vállaljanak. Együtt fognak dolgozni a keret támogatásáért annak érdekében, hogy az előző idényben bemutatkozott nyolc akadémistánk számát tovább növelhessük a felnőtt csapatban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Edzői stáb
Egykori játékosok
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 10 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 13 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló