Fény derült a Ligakupa ellenfélre
A Manchester United 2020/2021-es szezonbeli Ligakupa szereplése idegenben, egy Luton Town elleni összecsapással kezdődik majd jövő héten a harmadik fordulóban.
Bár a pontos dátum és kezdési időpont még nem került meghatározásra, a helyszín és az ellenfél kiléte ismertté vált, miután a Kalaposok a Madejski Stadiumban 1-0-ra legyőzték a Readinget.
A Luton Town otthon játszott az első fordulóban is, ahol 3-1-re legyőzték a Premier League-ből előző szezon végén búcsúzó Norwich City-t. A találkozó négy gólja közül mindegyik az utolsó 11 percben plusz a hosszabbításban született.

A Crystal Palace elleni hazai és a Brighton & Hove Albionnal szembeni idegenbeli bajnokik közé eső jövő hét közepi mérkőzés az első alkalom lesz 1992 áprilisa óta, hogy a manchesteriek szembe kerülnek a Luton Townnal. A két csapat Old Traffordon rendezett mérkőzésén 5-0-s győzelmet arattak a Vörös Ördögök, de a Kenilworth Roadon csak 1-1-es döntetlen született, amely sokba került a Premier League elődjének számító Division One utolsó idényének bajnoki címéért folyó versenyben a Leeds Uniteddel szemben.
A Lutont pályafutása során másodszor Nathan Jones irányítja, miután egy rövid Stoke City-nél tett kitérőt követően visszatért a Bedfordshire-i klubhoz, amelynek soraiban egykori United akadémista is megtalálható. Ryan Tunnicliffe ugyanabban az Ifjúsági FA-kupa győztes csapatban szerepelt 2011-ben, mint Paul Pogba és Jesse Lingard, annak a szezonnak a végén pedig kiérdemelte a Jimmy Murphy Év Akadémiai Játékosa-díjat.
Két felnőtt csapatban lejátszott Ligakupa mérkőzést követően 2014 januárjában a Fulhamhez igazolt. A Kalaposok 2019-ben szerződtették a Millwall együttesétől.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló