Guardiola: Más meccs lesz
A Barcelona edzõje szerint egy teljesen más Uniteddel fognak mérkõzni, mint tették azt 2 éve a döntõben.
A Barcelona csapata - mely 3-1-es összesítéssel felülkerekedett a Real Madridon - a papírforma szerint a Manchester Uniteddel fog találkozni a BL fináléjában, ha a Vörös Ördögöknek ma sikerül megfelelõ eredményt elérniük a Schalke ellen az Old Traffordon.
„Megvárjuk a végét. Meglátjuk ki lesz az ellenfelünk, és ennek megfelelõen fogunk készülni”- mondta Guardiola.
„Ha a United lesz az, teljesen más meccsre számíthatunk, mint 2009-ben. Ez már egy másik csapat, más góllövõkkel.”
A Barca 2 éve Rómában gyõzte le a Manchester Unitedet a döntõn 2-0-ra, de akkor sok tényezõ közrejátszott.
„A mérkõzést sok irányíthatatlan dolog is eldöntheti. Részben ez történt 2 éve.”
„Az összecsapás elején szerencsénk volt, majd pedig egy szösszenetnyivel jobbak voltunk a Unitednél. Ha most találkozunk velük az teljesen más meccs lesz.”
„Meg kell találnunk a gyenge pontjaikat, tartani a labdát és támadni.”
A spanyolok edzõje azt is elmondta, hogy nem fogja alábecsülni sem Alex Fergusont, sem csapatát.
„Nagyon jó csapatuk van, és Sir Alex Ferguson az egyik legjobb a szakmájában. Évek óta újraéleszti a gárdáját, és újra és újra trófeákat képes nyerni.”
Guardiola azt is elárulta, boldog, hogy a spanyol rivális Real Madridot sikerült legyõzniük az elõdöntõben.
„Büszkék vagyunk arra amit elértünk”- mondta Pep.
„Egy jó csapatot ütüttünk ki.”
teamtalk.com
teamtalk.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló