Játékosértékelés: Brighton 0-3 Manchester United

Lássuk a Brighton & Hove Albion elleni Ligakupa mérkőzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Dean Henderson: Mindkét félidőben volt 1-1 fontos védése, de a második játékrészben, 1-0-s vezetésnél a mérkőzés alakulása szempontjából döntő pillanatban mutatott be parádés mozdulatot. Élesedik a helyzet kapusfronton. 7

 

Diogo Dalot: Megkerült a már-már elveszettnek hitt ember. És ahhoz képest, hogy mióta nem játszhatott, nem is nyújtott rossz teljesítményt. Fel-fel lépegetve a támadásokhoz területhez juttatta a társait, egyértelműen veszélyesebb előrejátékban, mint Wan-Bissaka. A védekezésben, élesebb helyzetben valószínűleg az angolt nem tudná lepipálni. Kettejük összegyúrására lenne szüksége a Unitednek a védelem jobboldalán. 6

 

Victor Lindelöf: Ez a meccs még inkább egyértelművé tette, hogy nem ő a keretben Maguire legerősebb párja. Bizonytalankodott, hibázott, veszélyes helyen követett el szabálytalanságot. 6

 

Eric Bailly: Ismételten szeretnénk hangot adni annak, hogy a kezdőcsapatba követeljük a bajnokságban is! Mint egy oroszlán, úgy uralta a területét. Ha kellett blokkolt vagy éppen jól helyezkedett. Mindig a megfelelő időben a megfelelő helyen volt. 8

 

 

Brandon Williams: Védekezésben közel sem késztették akkora munkára a brightoni támadók, mint pár nappal ezelőtt védőtársait. Ennek megfelelően többet tudott koncentrálni az előrejátékra, de kissé berozsdásodottnak és lassúnak tűnt a döntéshozatalaiban. Vagy már érzi Telles előszelét? 6

 

Scott McTominay: Mint egy igazi kapitány, úgy űzte és hajtotta a társait. Remekül szűrte a hazai próbálkozásokat a védelem előtt, fejes gólja pedig nagyon fontos pillanatban juttatta vezetéshez a csapatot. 7

 

 

Fred: Ha nála volt a labda, akkor gyakran rossz döntést hozva eladta azokat, viszont letámadáskor nagyon tapadt az ellenfélre. Ő is jól funkcionált pajzsként a védelem előtt. 6

 

Juan Mata: Erre mondják, hogy jó az "öreg" a háznál? Góllal és gólpasszal a neve mellett zárta a meccset, de akár még több lehetett volna mindkettőből, ha jobb az előkészítés vagy a végrehajtás. 8

 

 

Daniel James: Olyan volt, mintha mindkét csapat egy-egy ballasztot ki kellett volna, hogy válasszon a szélre Bernardo és James személyében. Hiába játszott kedvenc pozíciójában, mindent elrontott. Eladott labdák, hibás döntések. Kezd egyre reménytelenebbnek tűnni a helyzete. 4

 

Donny van de Beek: Szürkén játszott, egészen addig, amíg parádés pörgetős gólpasszt nem adott Mata góljához. Amint feljebb tolva játszott, egyből ki is jött a kvalitása. Viszont a szélen nem kellene erőltetni a játékát. 7

 

Odion Ighalo: Se a Luton elleni meccsen, se most nem hozta azt a szintet, amiért a kölcsönszerződése meghosszabbítását kezdeményezte a klub. Egy nagy lehetősége volt a meccs elején, amit végül elpuskázott, ezen kívül észrevehetetlen volt. 5

 

 

Cserék:

 

Marcus Rashford (Ighalo helyére a 69. percben): Beállása után azonnal el tudta vonni a hazai védők figyelmét, ezzel pedig nagyobb tere lett a társaknak. 6

 

Paul Pogba (James helyére a 69. percben): Nagyon kellett neki ez a meccs az erőnléti állapota miatt, de végre a játékával is hatással tudott lenni a csapatra. Volt egy nagy lehetősége fejesből, majd megpattanó szabadrúgásából viszont eredményes tudott lenni. Besegített a védekezésbe is. Ez a minimum szint, amit elvárunk tőle. 7

 

Jesse Lingard (Fred helyére a 81. percben): Csak 10 perce volt, de így is sikerült egy gyors kontra után nagy helyzetet rontania.

 

 

A mérkőzés legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Juan Mata

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztőségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!